Életfogytiglant kértek a bestiális kőbányai gyilkosra

  •  
  •  
  •  

Minősített emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a 23 éves férfi ellen, aki 2019. december 30-án követni kezdte a vele egy emeletes házban lakó és hazafelé tartó kiskorút a X. kerületben, a Harmat utcában, majd ezután otthonában magához vett egy bozótvágó kést és más, fegyvernek minősülő tárgyakat, azzal a szándékkal, hogy a kiskorút bántalmazza – áll az ügyészség tájékoztatásában.

Miután felfegyverkezett, a férfi becsengetett a szomszéd lakásba, ahol a kiskorú gyermekeivel tartózkodó, gyanútlan édesanya nyitott neki ajtót.

A férfi rátámadt a nőre és bántalmazni kezdte. Az édesanya utolsó leheletéig, segítségért kiabálva védelmezte gyermekeit, ám végül a helyszínen belehalt a dulakodás során szerzett sérüléseibe.

A férfi az elfogástól tartva elmenekült. A bujkáló támadót a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy napon belül elfogta és őrizetbe vette.

A vádiratban egy másik esetről is szó esik, amikor a férfi 2019 decemberében egy másik személyt szexuálisan kényszerített, illetve gyermekpornográf felvételeket szerzett meg.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, minősített eseti szexuális kényszerítés, valamint – felvételek megszerzésében megnyilvánuló – gyermekpornográfia miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – halmazati büntetésként – ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától az elkövetőt, valamint a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségének kizárását is kérte a bíróságtól.

(Képünk illusztráció)

, , , , ,