Életre szóló hivatás

  •  
  •  
  •  

Díszdiplomát vehettek át dr. Molnár Szabolcs alpolgármestertől október 2-án azok a pedagógusok, akik fél évszázada, vagy annál régebben, 60, 65 vagy 70 éve vehették át oklevelüket és legalább harminc évet töltöttek a pályán. A jubileum alkalmából a Polgár Centrumban dr. Molnár Szabolcs köszöntötte a tizennégy kitüntetettet, akik közül ketten – különböző okok miatt – nem lehettek jelen. Az ünnepséget a Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7-8. osztályosainak műsora tette emlékezetessé.

Dr. Molnár Szabolcs a megjelent pedagógusokhoz, intézményvezetőkhöz szóló köszöntőjében Csermely Péter szavait idézve azt mondta, „A jó tanár egész életen át ható példát ad”, az önkormányzat pedig idén is feledhetetlenné teszi a jubileumi díszdiplomát átvevők számára ezt a napot.

Az alpolgármester hozzátette: a pedagógusi a legcsodálatosabb, életre szóló hivatás, az orvoslás mellett az egyik legfelelősségteljesebb hivatás. Emberek sorsának alakulására van hatással.

– A nemzet sorsát tanítók, tanárok tartják a kezükben. Jómagam szintén őrzöm a számomra meghatározó pedagógusokkal kapcsolatos emlékeimet, éppen ezért örülök, hogy én adhatom át a díszdiplomákat – zárta gondolatait.

Szavai után a Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7. 8. osztályos tanulóinak műsorával folytatódott az ünnepség. Az iskola világát Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című művével idézték fel a színpadra lépő diákok.

A műsor után a díjak átadása következett.
Bakró Lászlóné, Csorba Anna Erzsébet kereken hetven esztendeje szerezte meg oklevelét, azonban néhány hete elhunyt, így a neki járó rubindiplomát fia vehette át dr. Molnár Szabolcstól. Rubin díszdiplomában részesült még az újpesti születésű Illés Kálmánné Fekete Magdolna tanító, aki helyett szintén fia vehette át az oklevelet.

Diener Béláné Kőszegi Rozália óvodapedagógus vas díszdiplomát kapott.

Gyémánt díszdiplomát vehetett át Dutka Lászlóné Háromszéki Mária Sára általános iskolai tanár, Gadó Károlyné Harsányi Mária tanító, valamint Kuhár Györgyné Kovács Margit óvónő és Szűcs Sándorné Fogarasi Ilona Katalin tanár.
60 év elismeréseként gyémánt díszoklevelet kapott Vasas Gusztáv Miklósné Bedi Mária tanító, valamint Dr. Vöröss Lórántné, Kmethy Margit tanár is.

Arany díszdiplomában részesült Bodor Mihály középiskolai tanár, Eperjesi Árpádné, Kustra Anna tanár, Felleg László Imre egyetemi tanársegéd, adjunktus, Korponai Lajos általános iskolai tanár, és Marosi Elemér gépészmérnök-tanár.

MOA