1887. május 10-én szerveződött meg Budapesten az Önkéntes Mentő Egyesület (ÖME) Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. Az Országos Mentőszolgálat 1948-as megalakulása óta e nemes hivatás elismerésére ezen a napon ünnepeljük hazánkban a mentők napját. Ennek apropójából vetettünk egy rövid pillantást az újpesti mentők cseppet sem unalmas múltjára.
„A legsötétebb Ázsiába való állapot volt, hogy ennek az ötven-hatvanezer lakójú, virágzó gyárvárosnak eddig nem volt mentőállomása, pedig ha valahol, hát ott igazán érezték hiányát”
– ezzel a felütéssel számolt be 1912. szeptember 28-án Az Újság arról az örvendetes hírről, hogy végre Újpesten is mentőszolgálat létesült.
Szinte szürreális, hogy előtte a településen működő gyárak csak részmunkaidős orvosokat alkalmaztak, akik idejük nagy részében nem is tartózkodtak az üzemek területén, a betegszállítást pedig a a nem erre szakosodott községi tűzoltók végezték. Ennek köszönhetően akkor is tömegével haltak meg az emberek, ha bejutottak a Károlyi Kórházba, hiszen a szakszerűtlen elsősegély nyújtás és szállítás következtében a nem életveszélyes sérültek állapota is könnyen kritikussá vált.
A városi mentőszolgálat megszervezésében és vezetésében oroszlánrésze volt dr. Oszmann Mórnak, akit a budapesti ÖME igazgatója, dr. Kovács Aladár a következő szavakkal méltatott:
„Osmann doktor budapesti mentő volt, benne az újpestiek kiváló szakembert nyernek, aki nyélbe fogja ütni az újpestiek mentőintézményét. Hogy komolyan lesz valami a dologból (…) azt tudom, mert velem már a felszerelések ügyében értekeztek és egy felesleges szállítókocsinkat már meg is vették.”
A mentőszolgálat első székhelye az Árpád út 13. szám alatt volt, Oszmann doktor lakcímén, hivatali helyiségüket pedig az Árpád út 60. szám alatt bérelték.
Az ÖME egyik betegszállító kocsija 1900-ban. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára
Az Újpesti Önkéntes Mentő Egyesület (ÚÖME) – más forrásokban: Újpest-Rákospalota Önkéntes Mentő Egyesület – 12 lelkes, fiatal orvostanhallgatóval kezdte meg működését, munkájukra pedig nagy szükség is volt, mert a városban nem csak az ipari balesetektől kellett tartani.
Újpest a századforduló időszakában meglehetősen hírhedt volt rossz közbiztonságáról. Mai fejjel megdöbbenve olvassa az ember, hogy a városban mindennaposak voltak a fegyveres rablások, gyilkosságok, a vadnyugati filmekbe illő, véres pisztolypárbajok, sőt a szabályos merényletek is. Ezeknek sebesültjeit mind az ÚÖME nagy munkabírással és hihetetlen önfeláldozással dolgozó munkatársai látták el.
A mentőknek természetesen az Újpest iparváros jellegéből adódó kihívásokból is bőven kijutott: az üzemi baleseteknél 1918-tól a gyárakkal összehangolt, egységes rendszer kereteiben segédkeztek. Emellett több, sokszor pusztító erejű tűzesetnél is kénytelenek voltak helytállni. 1925-ben félő volt, hogy a mentők irodája is veszélybe kerül, amikor az egyik közeli házban kigyulladt egy dobozgyár. A Friss Újság tudósítása szerint így zajlott az oltás:
„Az első vízvezetéki csövet az újpesti mentők szerelték fel, akik azonnal hozzáláttak az oltáshoz, majd az odaérkező tűzoltósággal együtt egy órai munkával sikerült a tüzet eloltaniuk.”
Külön említést érdemel az a rengeteg öngyilkosság és öngyilkossági kísérlet, amihez a mentőket riasztották. A szerencsétlenebb sorsú újpestiek a legváltozatosabb módon igyekeztek véget vetni földi szenvedéseiknek: szinte alig telt el nap anélkül, hogy valaki mérget ivott volna, sokan a fegyverüket fordították maguk ellen, de a Duna is népszerű halálozási helyszín volt. Ezeknél az eseteknél nem egyszer a mentők szakértelmén, gyorsaságán és bátorságán múlt, hogy a tragédiákat sikerült megelőzni.
Újpesti mentők a múlt század elején
Érdemes megemlékezni arról is, hogy az autók egyre széleskörűbb elterjedésével a közlekedési balesetek száma is megugrott. Ennek sajnos a mentők is sokszor kárvallottjai lettek: számos rohamkocsiba száguldottak bele a figyelmetlen sofőrök, bár emberéletben, csodás módon általában nem esett kár.
Az ÖME adományperselye
Az ÚÖME története során Újpest lakói számos jótékonysági esemény rendeztek az egyesület javára. A közösség megbecsülését nagyszabású álarcosbálok, színházi előadások és művészestek jelezték, amelyeken a városlakók bőkezűen adakoztak azoknak, akiken sok esetben az életük múlt. Bár akkoriban még Szilveszter napja volt a mentők napja, amikor rendszerint a társadalom minden rétege pénzzel támogatta a mentőket, Újpesten ezt a jótékony akciót évente többször is megrendezték.
Az egyesület 1929-ben az Attila utca 3., majd 1934-ben a Deák Ferenc utca 4. alá költözött, ahol ma is található a kerületi mentőállomás. 1937-ben ünnepelték fennállásuk 25. évét, addigra összesen 132 ezer esetben nyújtottak elsősegélyt.
1941-ben veszélybe került az ÚÖME működése, amikor a megyei alispán fel akarta oszlatni a szervezetet, az újpesti mentőszolgálatot pedig be akarta olvasztani a Vármegyék és Városok Országos
Mentő Egyesületébe, ám anyagi huzavonák és a helyiek hathatós tiltakozása miatt ez a terv végül lekerült az asztalról.
Az önkéntesek legmegrázóbb riasztása volt, amikor egy 1942-es rákospalotai tömegvérengzéshez hívták ki őket. Az újpesti mentők hajnali fél egykor, két rohamkocsival érkeztek a Kassa utca 128-hoz, ahol egy 22 éves, háborodott elméjű motorszerelő revolverével sakkban tartotta, illetve részben meggyilkolta éjjeli szállásadóit. A magát elbarikádozó férfi a reggel fél hatig dühöngő tűzpárbajban a kiérkező rendőrök közül többet is életveszélyesen megsebesített mielőtt öngyilkos lett. Az ÚÖME szakemberei a dráma több áldozatát is a Károlyi Kórházba szállították.
Mentőautó 1945-ben
De a vidámság és a csibészség sem hiányzott a mentők hivatásából. 1944-ben például Berda József költőnek segítették megviccelni a lapkiadókat, amikor „biztos forrásként” több ízben is elterjesztették halálhírét, hogy az „újpesti Villon” három-négynapi bujkálás után bevasalhassa az irodalmi magazinokon a halála apropójából kiadott emlékszámokban megjelent versiért járó tiszteletdíjat. Amiből egy-két rundra való természetesen a cinkostársaknak is jutott.
A második világháború után aztán elérkezett az a bizonyos 1948-as esztendő, amikor a háborús roncsokból összetákolt rohamkocsikon, továbbra is a köz nagylelkű adományaiból működő ÚÖME végképp beolvadta az Országos Mentőszolgálat központosított állományába. Ha ezzel le is zárult az újpesti mentőzés már-már vadnyugati korszaka, izgalmakban ezt követően sem maradt hiány, ahogy a lakosok hálája is egészen a mai napig övezi azokat a bátor, mindennapi hősöket, akik az első 12 orvostanhallgató és dr. Oszmann Mór örökébe léptek.