Elfogyott a türelem!

  •  
  •  
  •  

Az Ultra Viola Bulldogs, az Újpest legnépesebb szurkolói csoportja a Kazincbarcika elleni kupamérkőzést követően éles kritikával illette az Újpest jelenlegi vezetését.

A lilák 2-1-es vereséget szenvedtek a Magyar Kupában a borsodi együttes vendégeként: az Ultra Viola Bulldogs a csoport honlapján közölte le a mérkőzésről készült beszámolót, amelyben komoly kritikát fogalmaznak meg Jos Daerden vezetőedzővel, illetve a teljes újpesti vezetéssel szemben.

“A játékosok levonulása során a szokásos anyázások és veszekedések. Ezt egyszerűen már nem lehet feldolgozni. Hazafelé az első kúton megvártuk őket, de mondhatunk mi ezeknek bármit, mikor a keret kétharmadának tolmács kell. Az edző a hátsó sorokban hallgatózott, majd mikor ő is kapott néhány kérdést, láthatóan nem tetszett neki. Edzőn szerint ők mindent megtettek, és különben is neki van joga számon kérni a csapatot, nem nekünk.

Te így gondolod Jos, mi viszont úgy, hogy ez a csapat, amit ti belgák itt összeraktatok nekünk, egy nagy rakás … Nem érdekel semmilyen kifogás, nem érdekel, mennyit edzenek a fiúk, nem érdekel, milyen sok helyzetünk volt, egy Újpest Kazincbarcikán nem eshet ki. Egy Újpest nem engedheti meg magának, hogy évente egyszer-kétszer nyerjen vendégként (igen, kedves belgák, tavaly november óta egy bajai kupameccset leszámítva nem nyertünk idegenben), egy Újpest nem engedheti meg magának a közröhej tárgyát. Mert az Újpest nem egy belga kiscsapat, hanem a futballtörténelem egyik legnagyobb múlttal rendelkező klubja.

Belgák! Elég az ígérgetésekből, itt a valódi változás ideje, mert a csapat eddigi szereplése semmiben sem különb, mint az elődötök idejében. A türelem elfogyott!”

(samsungsport.hu)