Elhunyt Albert Flórián

  •  
  •  
  •  

Másfél hónappal hetvenedik születésnapja után meghalt a magyar futball egyetlen aranylabdása, Albert Flórián.

A Ferencváros hercengszántói születésű centere 1967-ben kapta az európai futball legnagyobb elismerését.

1952-ben igazolt a csapathoz, más egyesületben nem játszott. 1965-ben VVK-győztes, a csapat Torinóban szerezte meg a kupát, ami azóta sem sikerült más csapatnak sem.

Albert 75-ször szerepelt a válogatottban, 1969-ben súlyos dániai sérülése – elszakadt a térd- és keresztszalagja – után már nem nyerte vissza korábbi formáját. Utána még négyszer volt válogatott, de már egyszer sem volt eredményes, így 31 gólt szerzett.

Albert 1960-ban olimpiai bronzérmes, négy év múlva Európa-bajnoki bronzérmes.

A tavaszi futball-legendák találkozóján Flóri Bácsi személyesen jelent meg, és kiállt a jó ügy, a sport szeretete és a sportszerű szurkolás mellett. Egyetlen magyar Aranylabdásként tisztelet övezte Újpesten is, mely az FTC legnagyobb riválisa.