•  
  •  
  •  

Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője, szaxofonos, klarinétos, zeneszerző. 81 évesen a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében halt meg.

 

Tudatosan készült zenei pályára, gyerekkorában klarinétozni tanult, majd elkezdte a Műegyetemet és 21 évesen felvették a konzervatóriumba is, közben már több zenekarban játszott.

Testvérével, Bergendy Péterrel 1958-ban alapították a Bergendy-együttest, amely a hetvenes évek első felében volt a csúcson, ismertebb számai: a Jöjj vissza, vándor, a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska.

Bergendy István szerezte a Futrinka utca és több más tévésorozat, valamint az Én táncolnék veled című televíziós tánciskola zenéjét, emellett musicaleket is írt. A 70-es években a legnagyobb sikert a Süsü, a sárkány bábfilm funkys, dzsesszalapú zenéjével aratta Bergendy István.

2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

2014 az Újpesti Karácsonyi Vásár nagyszínpadán Süsü, a híres egyfejű sárkány, a Hadart Művészeti Társulás előadásában | Fotó: Újpest Média archív