Elhunyt Lóránd Hanna Jászai Mari-díjas színművésznő, az ugyancsak Jászai-díjas Ruttkai Ottó színész, színházigazgató özvegye. Az Újpesten született színésznő hosszas betegség után halt meg 2015. január 1-jén, életének 86. évében.
Tagja volt az egri, a kaposvári és a miskolci társulatnak, később a József Attila Színházhoz szerződött, 1965-ben kapott Jászai Mari-díjat.
Emlékezetes alakítást nyújtott számos drámában, többek között G. B. Shaw Szent Johannáját játszotta és Bródy Sándor A tanítónő című színművének címszerepét.
Főbb szerepei közé tartozik még Ophelia (Hamlet), Zilia (A néma levente), Ann Putnam (A salemi boszorkányok) és Seresné (Rozsdatemető). 1983-ban vonult nyugdíjba.
kép és szöveg: MTI