Rövid betegség után, 75 éves korában kedden elhunyt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége, az UTE kiválóságának, Mohamed Aidának a mestere.
A trénerlegenda Hátszegi Hatz Józseftől leste el a szakág fortélyait és a Budapest Honvédnál kezdte edzői pályafutását; tanítványai között volt Orosz Gyula, Szelei István, László Dezső, Pál Gábor és Tuschák Katalin is. Az MTK-ba már ismert és sikeres edzőként került, és Szőcs Bertalannal közösen az ország egyik legerősebb tőrszakosztályát építette fel. Ekkor már a válogatott mellett is dolgozott.
Azokban az esztendőkben került a kezei közé Mohamed Aida, aki világbajnoki ezüstérmével és olimpiai negyeddöntőivel a magyar tőrvívás utóbbi negyven évének legeredményesebbje lett. Solti és Mohamed negyven éven keresztül alkottak edző-tanítvány párost, függetlenül attól, hogy az olimpikon melyik klubban vívott, illetve a mester melyik szakosztályban dolgozott.
Soltinak szintén elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Ferencváros vívószakosztályt alapított, ezért a Magyar Vívószövetség mellett az FTC is saját halottjának tekinti.
ÚN