Elhunyt Solymosi Ernő, az UTE egykori játékosa

  •  
  •  
  •  

A család ma déli tájékoztatása szerint elhunyt Solymosi Ernő, az Újpest legendás játékosa, aki háromszoros bajnok, kétszeres kupagyőztes lila-fehér színekben, a nemzeti válogatottban pedig 38-szor szerepelt.

A „Pixi” becenévre hallgató játékos 1940. június 21-én született Diósgyőrött. 1952-ben kezdett futballozni szülővárosában, majd hat évvel későb 1958-ban már az élvonalban is bemutatkozott. 1960-ban Rómában tagja volt az olimpián bronzérmet szerző csapatnak, majd 1961-ben került Újpestre.
 
Először a jobbfedezet, később a középhátvéd posztján jutott szerephez. Klubunkban 1961 és 1971 között összesen 232 bajnoki mérkőzésen játszott és 64 gólt szerzett.
 
Az Újpest színeiben háromszor lett magyar bajnok (1969, 1970 tavasz, 1970-71) és kétszer Magyar Népköztársaság Kupa-győztes (1969, 1970). Tagja volt a KEK-elődöntős (1961-1962) és VVK-döntős (1968-1969) csapatnak.
 
1971 és 1972 között igazolt a Pécsi Dózsában játszott, és 1972-ben itt is fejezte be az aktív labdarúgást.

A magyar válogatottban 1960 és 1968 között 38 alkalommal szerepelt és 7 gólt szerzett. Solymosi szabadrúgásaitól, távoli lövéseitől rettegtek a kapusok, sokszor a csapat szellemi vezérének bizonyult. 1960-ban a római olimpián a bronzérmes csapat tagja (5-szörös olimpiai válogatott). 1962-ben a chilei világbajnokságon ötödik helyezést ért el a válogatottal. 1964-ben a spanyolországi Európa-bajnokságon a bronzérmes csapat tagja.
 
A temetéséről később intézkednek.

(ujpestfc.hu)