, , , ,
  •  
  •  
  •  

A főszerkesztő és az ügyvezető azt ígéri, a Telex korrekt lesz, kritikus és kíváncsi.

Ahogy arról annak idején az Újpest Média is beszámolt, Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét július 22-én elbocsátotta Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatósági elnöke. Ezt követően az Index szinte összes munkatársa bejelentette, hogy távozik, mivel a lépést a szerkesztőségi autonómia megsértésének értékelték.

Augusztusban derült ki, hogy a távozó indexesek többsége az olvasói adományokból – közel 34 ezren küldtek kisebb-nagyobb támogatást – új online portált alapít. A Telex.hu október 3-án délután elindult.

Kárpárti Márton tulajdonos és Munk Veronika főszerkesztő a lapindító cikkükben köszönetet mondanak az olvasóknak, amiért lehetővé tették a Telex megszületését, és ígéretet tesznek rá, hogy a volt indexesektől megszokott sokszínűséggel, gyorsasággal és pontossággal tudatják majd, mik a hírek Magyarországon és a világban.

Türelmet kérnek az esetlegesen előforduló kezdeti hibák miatt, és biztosítják az olvasókat, hogy működésük az eddigi támogatásokból jó pár hónapra biztosított a jelenlegi 70 fős létszámmal. A befolyó összegről és annak gazdaságos felhasználásáról a lapindítással kapcsolatos pénzgyűjtő kampány lezárásakor, október második felében részletesen beszámolnak majd.

A főszerkesztő és az ügyvezető megígérte: a Telex korrekt lesz, kritikus és kíváncsi, lesz szó náluk politikáról, gazdaságról, sportról, tudományról, szórakoztató sztorikról, technológiáról, kultúráról, gasztronómiáról – szöveges, videós és grafikai formátumokban. Ott lesznek minden fontos eseményen, hajnalban és karácsonykor is közlik majd a legfrissebb híreket.

Hozzátették, hogy a Telex egyelőre ingyenesen érhető el, mivel eddig adományokat, nem pedig előfizetést kértek és kaptak az olvasóktól. Hangsúlyozták ugyanakkor azt is, hogy a hazai médiapiacon még nagyon óvatos gazdálkodással sem tűnik fenntarthatónak az, hogy pusztán reklámbevételekből üzemeltetni lehessen egy olyan lapot, amiben a nap bármelyik pontján megtudhatják az olvasók, mi történik a világban. Pláne a koronavírus okozta gazdasági válság idején. Úgyhogy a Telex a későbbiekben előfizetéses újság lesz, az előfizetéses modell kidolgozását hamarosan elkezdik, és amint összeállt, ki is hirdetik majd.