Elkapta a koronavírust a DK nyári egyetemének egyik résztvevője

, , ,
  •  
  •  
  •  

A Demokratikus Koalíció szombati közleménye szerint a párt egy héttel ezelőtti nyári egyetemének egyik résztvevőjéről tegnap este derült ki, hogy elkapta a koronavírust.

A pártnál egyelőre nem tudják, hogy az illető már a kilenc nappal ezelőtt véget ért program ideje alatt is vírushordozó volt-e vagy a tábort követően kapta el a betegséget, de “a legkisebb járványügyi kockázat esetén is a legnagyobb körültekintéssel és óvatossággal” fognak eljárni.

Ennek szellemében a DK saját költségén biztosít koronavírus-tesztet a nyári egyetem valamennyi résztvevőjének és közreműködőjének.

A párt nyári egyetemét Balatonlellén rendezték augusztus 10. és 13. között, ahol Gyurcsány Ferenc mellett kommunikációs szakemberek és jelenlegi DK-s politikusok is előadást tartottak.