Elkezdik oltani a budapesti közlekedési dolgozókat, hogy ne álljon le a metróközlekedés

  •  
  •  
  •  

„Megkezdik a budapesti metróvonalakon dolgozók beoltását”

– tájékoztatta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az ATV-t.

A politikust kormányzati forrásból tájékoztatták a metró dolgozóinak beoltásáról. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes hétfőn arról nyilatkozott az ATV-n, hogy annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót.

A főpolgármester-helyettes szerint a hulladékszállítás és a takarítás is veszélyben van.

„Az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, metróforgalom-irányításban, villamosvezetők, buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog már járni a metró”

– nyilatkozta Tüttő Kata, aki azt is elárulta: hiába kérte a főváros folyamatosan, hogy a közszolgálatot biztosítók kapjanak védőoltást, a kormány erre nem volt hajlandó. Pedig még azt is felajánlotta a főváros, hogy megszervezi az oltást. Tüttő szerint ennek elutasítása miatt tart ott a helyzet, hogy

„ha kidőlnek azok az emberek, akik a metrót irányítják, nem tudjuk őket pótolni.”

Ha a megbetegedések miatt le kellene állnia a metrónak, akkor pótlóbuszokkal kellene biztosítani a vonalon a közlekedés lehetőségét a budapestieknek, de a főpolgármester-helyettes szerint a buszvezetők között is sok a fertőzött.

, , , , , ,