, , ,
  •  
  •  
  •  

A kormány nem engedélyezi 500 főnél népesebb rendezvények megtartását, a Városnapokon pedig több ezren szoktak részt venni. 

Tekintettel arra, hogy a kormány továbbra sem engedélyezi az 500 főnél nagyobb rendezvények megtartását, és a járványügyi helyzettel kapcsolatban sincsenek pontos és megbízható információink, úgy döntöttünk, hogy 2020-ban nem tartjuk meg az Újpesti Városnapokat – tájékoztatta az Újpest Médiát Bedő Kata kultúráért, oktatásért, társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős alpolgármester.

A Városnapok hosszú évek óta mindig nagyon nagy érdeklődés mellett zajlottak, várhatóan idén is több ezer ember jött volna el a programokra. Ezt a jelenlegi rendkívüli szabályozás eleve nem engedélyezi, de nekünk egyébként is mindennél fontosabb az újpestiek biztonsága. A legcsekélyebb esélyt sem szeretnénk megadni, hogy a mindannyiunk által kedvelt és várt rendezvényből esetleg vírusgócpont alakuljon ki – indokolta a döntést Bedő Kata.

 

 

Az ellenkező hazug híresztelésekkel ellentétben a Városnapok előkészítése megfelelően haladt, és, ha a kormány nem tartja fent a tömegrendezvények tilalmát, illetve nem fenyegetne a járvány második hulláma, semmi akadálya nem lett volna a rendezvény megtartásának – szögezte le az alpolgármester.