Elmaradt a várva várt siker

  •  
  •  
  •  

Nem sikerült, amire minden újpesti röplabdaszurkoló vágyott. A Magyar Kupából kiesett a lila-fehér gárda, mert a nagy izgalommal várt örökrangadón, a Vasas vendégként meglepetésre lényegesen könnyebben gyűrte le az UTE csapatát, mint tette azt a drámai első mérkőzésen hazai környezetben.

Izgatottan készült a két csapat a sorsdöntő visszavágóra, hiszen a tét nem kisebb volt, mint a MK-ban a legjobb négy közé kerülés. A hazaiak közül talán a tréner volt a legfeszültebb, Farkas Mihály sápadtan nyilatkozott.

– Nagyon izgatott vagyok, de remélem a lányok ezt nem veszik észre – kezdte. – Sok múlik a találkozón, hiszen óriási eredmény lenne, ha beverekednénk magunkat az elődöntőbe.
– Az első mérkőzésen alig vesztett a csapat. Nem is értem a túl nagy izgalmát.
– Minden meccs más. Igaz, a legutóbbi találkozón nyerhettünk volna, hiszen a kezünkben volt a győzelem. Sajnos több egyéni hiba következtében kikaptunk, de úgy érzem, most kiköszörüljük a csorbát. Minden adott a jó játékhoz, kellő önbizalommal készültek a lányok az edzéseken. A bajnoki eredményeink sem rosszak, bizakodva nézünk a rangadó elé.

Minden szépen indult. Az első játszmában fej-fej mellett haladtak a csapatok, szerencsére a szett végén az UTE vezetett és nyert két pont előnnyel. Úgy festett, semmi sem állíthatja meg a hazaiakat, hiszen a második játékban is nyerésre álltak, de csak álltak. A finisben egyenlített az angyalföldi gárda, majd meg is nyerte a játszmát. Ekkor még nem sejtette senki, hogy elfogyott a puskapora az újpestieknek. A harmadik és a negyedik játékrészben szinte semmi sem sikerült Ancsinéknak, csak kapaszkodtak az egyre jobban feljavuló, állandóan vezető ellenfél után. A Vasas lassan-lassan felőrölte a lilákat, bizony csekély esély sem volt már arra, hogy valóra váljon egy szép álom, az UTE Volley csapata bekerüljön a Magyar Kupa elődöntőjébe.

UTE – Vasas 1:3 (24, – 23, – 19, – 15)

GG