Elrendelték a szmogriadót Budapesten

  •  
  •  
  •  

A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten pénteken reggel hattól Tarlós István főpolgármester, miután a kisméretű szálló por (PM10) egy napra számított átlageredménye szerdán a főváros három, csütörtök pedig négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztási küszöbértéket. A riasztási fokozat holnap reggel 6 órától lép életbe.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint – bár a szálló por koncentrációjában bizonytalan mértékű csökkenés valószínű – mai napi átlagában több helyen a tájékoztatási szint fölött alakulhat, néhol a riasztási küszöbérték közelében lehet a koncentráció.

A főpolgármester ezért a korábbi intézkedések fenntartása (az avar és kerti hulladék nyílt téri égetésének tilalma) mellett elrendelte a gépjárművek használatának korlátozását is Budapesten: a rendszámtáblán fekete, illetve piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek nem közlekedhetnek a fővárosban.

Százezer is lehet a bírság

A riasztási fokozat ideje alatt az érintett gépjárművekre vonatkozó korlátozás reggel hattól este tízig tart. Aki mégis ilyen járművel közlekedik, az szabálysértést követ el, és százezer forintig terjedő bírsággal büntethető.

A rendelkezés nem terjed ki az M0-s Budapesten áthaladó szakaszaira, valamint a következő útvonalak szakaszaira: Budapest közigazgatási határa–Nagykovácsi út–Szépjuhászné útja–Budakeszi út–Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa– Nagykovácsi út–Nagyrét utca–Máriaremetei út–Hidegkúti út–Budapest közigazgatási határa.

Azoknak, akik szilárd-, illetve olajtüzelésű berendezéseket működtetnek, át kell térniük más energiahordozóra vagy üzemmódra, csökkenteniük kell kibocsátásukat vagy felfüggeszteniük az üzemeltetést.

Budapesten eddig a tájékoztatási fokozat volt érvényben, amit akkor kell elrendelni, amikor a határértéket (köbméterenként 75 mikrogramm) meghaladó szálló por rövid idejű hatása veszélyt jelent a lakosság egyes különösen érzékeny csoportjaira, így a gyermekekre, időskorúakra, krónikus betegekre.

Nem várható javulás

A riasztási fokozatot akkor rendelik el, ha három fővárosi mérőállomáson egy időben mért légszennyező anyag koncentrációja két egymást követő nap átlagában meghaladja a riasztási küszöbértéket (köbméterenként 100 mikrogramm), és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon nem várható javulás.

A Svábhegyi Gyógyintézetben a szokásos betegforgalom erőteljes növekedését tapasztalták a héten, a következő napokban akár a napi betegszám duplázódására is fel vannak készülve – közölte az intézet.

A szmog az allergiás és az asztmás gyerekeknek okozza a legnagyobb gondot, de nemcsak a légzőszervi betegeknek jelent problémát a mostani helyzet. Egyre több olyan gyereknél jelentkeznek allergiás és asztmás tünetek, akiknek korábban soha nem voltak légzőszervi problémáik. Az alacsony babakocsiban tolt csecsemők különösen nagy veszélyben vannak.

Nem csak Budapest

A szálló por magas koncentrációja miatt hét városban veszélyesnek, tizennégy településen pedig egészségtelennek minősítette a levegőt csütörtökön az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). Nyíregyházán, Várpalotán és Salgótarjánban ugyancsak riasztási fokozatot rendeltek el, több városban – Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron – a tájékoztatási fokozat van érvényben.

MTI
Fotó: Barakonyi Szabolcs, index.hu