Eltörött a hegedűm

  •  
  •  
  •  

Májusban rendszerint nem csak a tavaszi meleg és a madárcsicsergés érkezik Újpestre, hanem a magyar nóta is. Ezúttal egy híres dalszerzőre emlékeznek az újpesti magyar nóta kedvelői a májusi nótagálán, az Ifjúsági Házban.

Eltörött a hegedűm. Ez a címe a legendás nótaszerző és cigány muzsikus, Dankó Pista egyik legnagyobb slágerének. A talán leghíresebb magyar nótaköltő több mint négyszáz népies műdalt szerzett, és többek közt Gárdonyi Géza és Tömörkény István is írt szövegeket a dalaihoz. Első nótái Blaha Lujza előadásában lettek népszerűek országszerte. Élete és munkássága több jeles művészt is megihletett: Ady Endre és Juhász Gyula verset írt hozzá, feltűnt Móra Ferenc és Tömörkény szövegeiben, és 1940-ben film készült az életéről Jávor Pál főszereplésével.

Eltörött a hegedűm. Ez a címe a Dankó Pistára emlékező nótagálának is, amely május 18-án, 15 órától lesz az Ifjúsági Házban, az újpesti nótaélet motorjának, László Máriának szervezésében és rendezésében. Az előadáson a műfaj újpesti rajongóinak a magyar nóta legjelesebb énekesei az Újpest Cigányzenekar kíséretével adják elő Dankó Pista dalait, és emlékeznek együtt a híres nótaszerzőre.