Emeletes házak a Bocskai utcában, az Árpád út felől fotózva

  •  
  •  
  •  

A közel ötven éve felhúzott épületek már akkor is lakóházakként funkcionáltak. A képeken jól látható, hogy az idő múltával felcserélődtek a “viszonyok”: a régi fotón a sivár környezet őrzi az építkezés nyomát, míg az új fotón a ház vakolata mállik, viszont gyönyörű fák nőttek a helyszínen.

A kép a hatvanas évek közepén, a Váci út és az Árpád út kereszteződésénél épült emeletes házakat ábrázolja. A fotón a Bocskai utca 8. és 6., illetve a háttérben az egyik MAHART-ház látható.

Az előtérben megállóhelyek találhatók, melyek tábláiból alig látszik valami, sőt, magukból a megállókból sem sok. A közelebbi a 3-as és az 55-ös villamosé volt, előbbit a Cérnagyár, utóbbit pedig Rákospalota felé haladva vették igénybe utasai. A háttérben feltételezhetően a MÁVAUT megállója a Fót és Dunakeszi felé haladó távolsági buszok számára szolgált felszállóhely gyanánt. A félig látszódó üvegezett várócsarnokban egy, a korra jellemző utcai mérlegen bárki ellenőrizhette testsúlyát.

Á.T.

A rovat tanácsadó-szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténész. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer oldalon is!