Emlékezetes nyaralás

  •  
  •  
  •  

Száz újpesti iskolás gyerek indult el augusztus 19-én reggel az Ady Endre Művelődési Ház elől Fonyódligetre, ahol egy hetet tölthetnek el az önkormányzat jóvoltából. A nyaralást egy kisebb figyelmesség is emlékezetessé teszi számukra.

Az önkormányzat még tavasszal nyert a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz benyújtott Erzsébet Tábor „Mesés nyár vár ránk!” kategóriájú pályázatával, így a gyerekeknek a táborozás nem kerül pénzbe, az utazást pedig ugyancsak az önkormányzat szervezte meg és szintén térítésmentes az iskolások számára.

Az önkormányzat mindemellett egy kisebb figyelmességgel igyekszik emlékezetessé tenni a Balatonnál töltött egy hetet: valamennyi diák pólót és lila sálat kap, az első tíz gyereknek pedig már az Ady endre Művelődési Ház előtt dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselőtől átvehette az ajándékot.

Kép és szöveg: MOA