Éneklő Ifjúság

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ és annak ének-zene munkaközössége, Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója alkalmából várta az általános és középiskolák kórusait az Éneklő Ifjúság kórushangversenyre.

Az április 12-én, az Ady Endre Művelődési Központ színháztermében megrendezett hangversenyre benevező tizenegy kórus – sajnos a Könyves Kálmán Gimnázium kamarakórusa betegség okán távol lenni kényszerült – több száz fellépőjét, a zsűrit és a nagyszámú közönséget Prófusz Magdolna munkaközösség-vezető üdvözölte és megköszönte a diákok, zenepedagógusok szívből jövő munkáját, amellyel Újpesten évtizedek óta éltetik a mozgalmat. Szólt „mecénásukról”, az Ady Endre Művelődési Központról is, amely hosszú ideje befogadójuk.
 A kórushangverseny megnyitását ez alkalommal dr. Tahon Róbert aljegyző vállalta, aki többek között, a hagyomány jelentőségét emelte ki beszédében. Utalt továbbá a zongorista és zeneszerző géniusz, Liszt Ferenc zenei örökségére, és büszkén vállalt magyarságára. Személyes élményeit is megosztotta a jelenlévőkkel, példázva, hogy a nyolc évtizedre visszatekintő kórusmozgalom közösségteremtő ereje éppen abban rejlik, hogy kórusban énekelni nagyszerű dolog, sőt a nézők között ülő szülők, nagyszülők zöme maga is kórustag volt egykoron.
Az Ady színházterme forgószínpaddá változott, izgatott kicsik és még kisebbek, nagydiákok sorakoztak fel a dobogóra. A nyitószámot a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium gyermekkara, a Harmonia Angelika Furulyazenekarral kiegészülve, jelentette. A Szűcs Sándor Általános Iskola diákja, Sebők Balázs egy Liszt-etűdöt, a Szerelmi dal-t játszotta fuvolán, Réti Erika zongorakíséretével. Majd ismét a kórusok következtek: A Bajza József Általános Iskola kórusa, a Kicsinyek kórusa, a Megyeri Úti Általános Iskola gyermekkórusa, az Angol Tagozatos Általános Iskola kamarakórusa, a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Általános Iskola három kórusa, valamint a Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola.
A kórusok KÓTA – a Magyar Kórusok és Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – által történő minősítése kétévenkénti lehetőség. Idén a fellépő kórusok szakmai értékelésére kerül sor, április 18-án, az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központban, munkaközösségi foglalkozás keretében