Erős közösséggé váltak

  •  
  •  
  •  

Díszvendégekkel, köztük Pásztor Erzsi színművésznővel, Újpest díszpolgárával ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját a László Mária vezette Újpesti Magyardal-és Zenebarát Társaskör. Az ünnepi alkalmon dr. Molnár Szabolcs alpolgármester kiemelte a kör közösségformáló és kultúraápoló szerepét.

László Mária, a nótakör vezetője először a megjelent vendégeket köszöntötte, a sajátköltésű és hagyományos népdalok után pedig dr. Molnár Szabolcs alpolgármester vette át a szót. 

Az alpolgármester külön kiemelte a zenebarátkör szűkebb és tágabb értelemben vett közösségformáló szerepét. Azt mondta, a rendszeresen összejáró tagok a magyar nemzet kultúrájának egy részét ápolják, az önkormányzat pedig lehetőségeihez mérten maximálisan támogatja ezt a fajta közösségépítő tevékenységet. Végezetül hozzátette: a magyarnóta kör tavaly óta több tagot számlál, ezen felül reménykedik a további bővülésében.

Az ünnepi alkalmon  is jelen volt Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő, aki Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című versével derítette jókedvre hallgatóságát, a komoly tartalmat illetően pedig a boldoggá avatott II. János Pál pápa gondolatait idézte a szeretetről. A főként magyarnótákból, operettekből álló műsor pedig nem lett volna teljes a kör díszvendége, Pásztor Erzsi fellépése nélkül. A színművésznő, Újpest díszpolgára, Benjámin László Művészbecsület című költeményét adta elő.

MOA