Erős, összetartó közösség az újpesti

  •  
  •  
  •  

Nagyon sok szép feladatunk és sikerünk volt – emlékszik vissza 2011-re Tóth Sándor, az Újpesti Sajtó Kft. ügyvezetője.

Az Újpesti Sajtó Kft. nem csak a városrész médiájával foglalkozik, hanem a kiemelt rendezvényekkel is, köztük a jótékonysági akciókkal.

„Az elmúlt évben komoly és megfeszített munkával sikerült felállítanunk egy ütőképes, szakmailag elfogadott csapatot, amelynek eredményként, úgy vélem, színesebb,érdekesebb lett az Újpesti Napló. Arra törekedtünk, hogy még inkább közösségi újság legyen, a városról és az újpestiekről szóljon. Célunk volt, hogy internetes oldalunk, az ujpest.hu és az Újpest-Káposztásmegyer facebook oldalunk együtt – szinte hírügynökségként működve – naprakész tájékoztatást szolgáltasson. Úgy vélem, jó úton járunk, ezt jelzik, hogy a Facebook oldalunkon egy év alatt szinte a nulláról, több mint 7000 lájkolót gyűlt össze. Az online felületeinken nagyjából 2000 cikk jelent meg, és a látogatottságunk, olvasottságunk jelentősen nőtt. Fontos megemlítenem, hogy főleg az online felületeinken, illetve a személyes találkozásokon keresztül az újpestiek is rendszeresen eljuttatják hozzánk észrevételeiket, meglátásaikat, dicséretüket, de kritikájukat is. Az elmúlt egy év legfőbb tapasztalata és pozitív élménye számomra az, hogy az Újpesti közösség erős és összetartó” – összegzi éves értékelését Tóth Sándor.
Az ügyvezető szerint ennek a kivételes közösségi szellemnek tudható be, hogy a Találkozzunk többször! sorozat rendezvényein egyre többen és többen vesznek részt. Az idei Városnapok minden idők legsikeresebb rendezvénye volt.
(un)