Észak-Pestre ért a H1N1

  •  
  •  
  •  

Egy XV. kerületi diáknál azonosították a H1N1 vírustörzset, aki már felépült a betegségből.

A híradásokból arról értesülhettünk, hogy 1-2 héten belül már járványszintű lesz az influenzás megbetegedések száma a fővárosban. Mi a helyzet Újpesten – kérdeztük Dr. Csernus Évát, a Budapest IV.-XV- Kerületi Népegészségügyi Intézet tiszti-főorvosát.

– Járványról még nem beszélhetünk, de fokozott mértékű  megbetegedésekről talán már igen. Áttekintettem a sentinel orvosok jelentéseit (ők azok az orvosok, akik figyelik és jelentik a megbetegedéseket) és abból az látszik, hogy az influenzás betegek száma 32-ről 74-re nőtt. Ez a szám néhány héttel korábban 20 és 30 között mozgott. Ez azonban még mindig nem jelent járványt. Volt már olyan időszak, amikor 140-150 megbetegedést is észleltünk.

– Lett-e közülük valakinek súlyos szövődménye, nyomon követik-e ezt egyáltalán?
– Az elmúlt héten 2 pozitív leletet is regisztráltunk, egy B tipusú influenzát és egy H1N1fertőzést. Utóbbi egy XV. kerületi fiatal férfi, egy diák volt. Nála január 11-én észlelték a betegséget, de azóta már fel is épült. Azt mindenképpen tudni kell, hogy a H1N1 nem feltétlenül okoz súlyos betegségeket, szövődményeket. Van, akinél szinte tünetmentes is lehet. A probléma azoknál van, akik eleve krónikus betegek, az úgynevezett kockázati csoportba tartoznak. Nekik azt javasoljuk, hogy ne feltétlenül menjenek nagyközösségbe, amíg az influenza szezonja tart. Budapesten idén egy 39 éves férfi halt meg a szövődményekben, de ő azon kívül, hogy túlsúlyos volt, egyéb betegségekben is szenvedett.

– Van-e értelme most a védőoltást beadatni?
– Mivel még nincs járvány, mindenképpen. Az immunitás két hét alatt kialakul, az influenza viszont március-áprilisig jelen szokott lenni. Aki tavaly beadatta magának a H1N1 elleni védőoltást, annak egy bizonyos fokú védettsége van, hiszen ezek az anyagok kb 8 hónapig hatásosak, aztán a felére csökken az immunitás. Ezért célszerű mindenképp egy ismétlő oltással megerősíteni.

– Rendelkezésre áll-e megfelelő mennyiségű védőoltás, kell-e érte fizetni?
– A H1N1 elleni Flual B szérumból 1 millió 300 ezer darabot tud a kormányzat ingyenesen a lakosság számára biztosítani. A megyei központ akár 5000 db-ot tud azonnal a rendelkezésünkre bocsátani.  Aki tehát szeretné beoltatni magát, nyugodtan jelentkezzen a háziorvosánál, mi biztosítjuk a szérumokat.



KIKRE NÉZVE VESZÉLYES?

– Elsősorban a terhes, szülés előtt álló kismamákat, a 60 év fölöttieket, a krónikus betegségben szenvedőket – cukorbetegeket, légúti betegségben szenvedőket, asztmásokat, konstruktív tüdőbetegeket, szívbetegeket fenyegethetik szövődmények – tájékoztat Dr. Dénes Csaba felnőtt háziorvos

– Milyen tünetekkel jelentkezik a mostani influenza?

– Hirtelen magas lázzal, levertséggel, végtagi izomfájdalommal, később száraz köhögéssel, torokfájással.

– Mivel lehet gyógykezelni?
– Mivel ezek ellen a vírusok ellen eléggé korlátozott a hatásos gyógyszerek száma, ezért azokat csak a legvégső esetben alkalmazzuk. Általában immunrendszer-erősítő készítményeket, vitaminokat írunk fel, sok folyadék fogyasztását és ágynyugalmat ajánlunk.

– Mennyi ideig tart a betegség lefolyása?
– Néhány naptól 1 hétig tarthat a lázas állapot, a köhögéses tünetek elhúzódhatnak 2 hétig is.

– Milyen szövődmények alakulhatnak ki?
– A legsúlyosabb a vérzéses tüdőgyulladás, amely azonnali intenzív kórházi ellátást igényel, illetve a szívbetegeknél a szívizomgyulladás.

– Ön a saját, káposztásmegyeri praxisában hogy látja, van-e már járvány?

– Járványról csak akkor beszélhetünk, ha a betegek száma egyszerre eléri a 10 ezer főt, ekkor jelentheti be a járványügyi hivatal. Erre eddig még nem került sor, de azt mi is tapasztaljuk, hogy a megbetegedések száma folyamatosan nő. Bár nem rohamosan, ami annak is köszönhető, hogy egyre többen oltatják be magukat. Ezt egyébként még most is érdemes megtenni. A veszélyeztetett csoportokat mi magunk értesítettük ki, ők bármikor megkaphatják az oltást. Azt azonban tudni kell, hogy csak egészséges, tünetmentes embert olthatunk be.

(UKTV)