Európai eredmény

  •  
  •  
  •  

Újpesten Fekete Tamás DRAGversenyző utcai kategóriában kezdte, mára a profik között ér el dobogós helyezéseket saját készítésű autójával. Az 1981-es évjáratú Golfban szinte mindent kicserélt, az autó lila-fehér színével viszont Újpestet hirdeti, bárhol is versenyez.

Az újpesti Fekete Tamás 2006- ban kezdett a negyed mérföldes, DRAG Racing nevet viselő gyorsulási versenyre járni. 2007-ben utcai kategóriában első helyezést ért el, két évvel később pedig úgy döntött, profi kategóriájú autóval indul ugyanezen a versenyen, de már nem a köznapi használatú, hanem a versenyautók között.

– Egy átlagos, nagyobb teljesítményű benzines utcai autó körülbelül tizenhat másodperc alatt teszi meg a pontosan negyedmérföldes távot, én viszont mindezt 10,67 másodperc alatt teljesítettem, amivel Európa-csúcsot értem el a FWD Diesel Car kategóriában – magyarázza a versenyző.

Ezt a teljesítményt már az egyedileg átalakított, Tamás születési évével megegyező, 1981-es évjáratú Golffal érte el. Az autó a rekordidő alatt négyszáznégy méteren 207 kilométer per órára gyorsult fel, a százat mindössze három másodperc alatt érte el.

– A kocsiban nincsen sebességmérő, a kasztni külső héján kívül a súlyoptimalizálás, gyorsaság és biztonság miatt szinte mindent átalakítottunk benne – teszi hozzá a tulajdonos.

A jármű Újpestet hirdetve lila fényezést kapott, a teamet hirdető G1 feliratokat pedig fehérrel festették fel a versenyautóra. Tamás Kiskunlacházán, Kunmadarason és a Rábaring-en, valamint Fertőszentmiklóson, a reptéri gyorsulási versenypályákon versenyez, amihez természetesen gyakorlás és az autó maximális karbantartása szükséges. Minderre hétvégén, illetve munka után szakít időt, de szerencséjére hatéves kisfi át, aki egyébként gokartozik, vonzzák a járművek, és természetesen apja lila-fehér versenyautóját is kipróbálta már. – Hálás köszönet a feleségemnek, a családomnak a sok türelemért és csapatnak (Telek János, Schmidt Gábor, Tivorán család, és GYULATURBO) az egész éves munkájáért. Nélkülük ezt nem tudtam volna megcsinálni – mondja.

M. Orbán András