Évgyűrűk, alagútban

  •  
  •  
  •  

A nemrégiben magunk mögött hagyott esztendő decemberében csendes jubileumot ült a képviselő-testület. Egy éve volt annak, hogy az Újpestért Egyesület kezdeményezésére, melyhez minden helyi frakció egyhangúlag csatlakozott – arról döntöttek: a politika minden lehetséges eszköztárát felvonultatva és alkalmazva kívánják felhívni a fővárosi városvezetők figyelmét a 3-as metró Újpest központban félbemaradt beruházásának folytatására.

Néhány héttel ezelőtt a Fővárosi Önkormányzat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbításának tervét beépítette a főváros 2020-ig megvalósítandó feladatokat összegző közlekedési rendszerfejlesztési tervébe. Újpesti sikernek, vagy az önkormányzattól független eredménynek tartja-e ezt?- kérdeztük dr. Derce Tamás polgármestertől.
– Nemcsak én vagyok az, aki úgy gondolja: nem a képviselő-testület határozatainak eredménye ez. A metróépítés félbemaradt ügye sohasem került le végleg a fővárosi és az újpesti ügyeket taglaló, megoldatlan ügyek listájáról. Sokáig türelmesek voltunk, ám amikor felröppent a hír, hogy a főváros kivinné a 4-es metrót a budaörsi virágpiacig, elfogyott a türelmünk. Budaörs és Újpest lélekszámának összehasonlítása, a forgalom nagysága ugyanis inkább a 3-as metró befejezését indokolja. 
– Ezért is születtek az önkormányzati határozatok…
– Az eltelt bő egy évben minden esetben hoztunk olyan önkormányzati határozatot, amelyben kértük a metró befejezését. Az erről szóló jegyzőkönyvet postáztuk is a fővárosi városvezetésnek. Válasz nem érkezett. Határozataink ellenben arra alkalmasak voltak, lehettek, hogy ébren tartsák a főváros lelkiismeretét, és legalább abban lépjünk előre, hogy a jelenlegi formájában 1990 óta működő, számtalanszor beígért metró vonalának meghosszabbítását ismét beígérjék. A fővárosnak ugyanis van egy tartozása a befejezést illetően, nekünk pedig igényünk és elvárásunk is ugyanerre. A metró be nem fejezésével ugyanis nem csak azokat csapták be, akik – remek közlekedést kapva ígéretként - Káposztásmegyeren találtak otthonra, hanem tönkretették Újpest közlekedését is. A városháza körüli parkolót, a környező mellékutcákat használják az újpestiek és az agglomerációból érkezők egyaránt P+R parkolónak. A kertvároson át araszolnak a járművek mindkét irányba. Parkolni napközben lehetetlen, haladni úgyszintén.
– Közel húsz év elteltével most reménykedhetünk abban, hogy 11 éven belül metróval utazunk Káposztásmegyerre?
-Az elkészült közlekedésfejlesztési terv önmagában még csak ígéret. Nincs, nem készült hozzá megfelelő végrehajtási rendelet, ami „kimondaná” mikor és hogyan folytatódik a metróépítés. Azt gondolom, a terv azért készült el, mert a fővárosnak be kellett mutatnia a 4-es metró Európai-uniós finanszírozásához. Egyéb közlekedésszervezési feladatokat sem tartalmaz városrészünkre nézve. Nincsenek illúzióim. A főváros ugyanis rossz gazda. Több útépítésre eddig is az újpesti önkormányzat keresett fedezetet. A metró befejezése szerintem nem pénzkérdés. A Rózsa utcáig készen van a metró nyomvonala, majd kéregvasútként menne a vonal a vasútállomásig. Onnan pedig a földfelszínen a jelenlegi villamos sínek igénybevételével haladnának a szerelvények. Ez a beruházás töredéke lenne egy szokásos metróépítésnek.. Ezért mondom: döntés kellene hozzá. Nem újabb tizenegyes éves, vagy hosszabb halogatás. Elgondolni is sok: tizenkilenc év van már mögöttünk, és bármennyire is nehéz kimondani, de ki kell mondanunk – mert erre ez a 19 év és különösen az utolsó néhány év tapasztalatai késztetnek -, hogy a jelenlegi fővárosi vezetésnek és különösen a Főpolgármester úrnak semmi szándéka nincs a 3-as metró befejezésére. Természetesen ez a tény alapvetően meghatározza azt, hogy a jövőben melyik társaság az, amelyik számíthat a támogatásomra: azok semmi esetre sem, akiknek a 4-es metrónak a Budaörsi virágpiacra való kivitele sokkal fontosabb, mint a 3-as metró befejezésének ügye. És ezt ajánlom figyelmébe minden egyes újpesti polgárnak.
 
                                                        ***
Hosszútávról középtávra váltva
 
Budapest Közlekedésének Rendszerfejlesztési terve – amelyet a Fővárosi Önkormányzat február végi testületi ülésén terveztek megvitatnak, két nappal korábban az újpesti városháza falai között is megmérettetett. A helyi képviselő -testület azzal szembesült: a fővárosi közgyűlés ülésére készített előterjesztés a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbításának terve szerepel ugyan a elvégzendők között, de csak a hosszú távú,negyven éven belül megvalósítható elképzelések között…
- Nem először hozott határozat az újpesti képviselő-testület a 3-as metró nyomvonalának meghosszabbítása, azaz a tervezett beruházás végleges befejezése érdekében- mondja Hock Zoltán az MDF újpesti és fővárosi képviselőjeként és frakcióvezetőjeként. A helyi testület elvárja tőlünk, hogy a politika eszköztárától elvárható valamennyi lehetőséggel élve mi, hárman fővárosi képviselők ( Wintermantel Zsolt, Fidesz- MPPSZ valamint Szalkai István MSZP. a szerk. megj. ) álljunk ki a metróépítés befejezéséért és a döntések során mindig jelenítsük meg – ha kell a frakciónk véleményével ellentétben is – ezt az újpesti akaratot.
 A január végi testületi ülésen Wintermantel Zsolt képviselőtársam által benyújtott határozati javaslat módosításával hárman azt javasoltuk, hogy a két nap múlva esedékes közgyűlés során a Főpolgármester úr vonja vissza a tervezett előterjesztést és módosítsa úgy, hogy a 3-as metró megépítése a főváros 2020-ig érvényben lévő, úgynevezett középtávú tervébe kerüljön be, ott szerepeljen. Javaslatunkat 33 igen szavazattal fogadta el a képviselő-testület.
– Eme munícióval érkeztek tehát két nappal később mindhárman a fővárosi önkormányzat ülésére. Milyen fordulat részesei lehettek?
– Kedvező döntés született, a határozati javaslatunkat – testületi zsargonnal szólva- befogadta az előterjesztő, azaz Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Az újpesti metró Káposztásmegyerig tartó szakaszának megépítése így bekerült a közlekedés fejlesztésének 2020-ig szóló középtávú tervébe. Nyertünk 20 évet. Örülök, hogy az MDF-esekkel támogathattam az újpesti metró megépítését. 
– A tervezet garanciát jelent arra, hogy 2010-ig lesz metró Káposztásmegyeren?
– A tervezet elfogadása pillanatnyilag a szándékot jelzi, emellé társítani kell az akaratot is.   Hogy érzékeltessem a nagyságrendet: Budapest jelenleg mintegy 130-150 milliárd forinttal gazdálkodik, amennyiben készek lesznek a fővárosi vezetők arra, hogy 20-30 milliárdot ebből az összegből a 3-as metróra fordítsanak, nem lehet pénzügyi akadálya ennek. Gondoljunk arra, hogy például a 4-es metró megépítése érdekében milyen elszántságot, akaratot láttunk. Ennek a negyede elég lenne az újpesti vonal befejezéséhez. Esetünkben az időtényezővel is számolni kell: 2020-ig két választást is megélünk, nem látunk most a jövőbe. Mégis, az újpesti metró befejezését mostantól csak közgyűlési döntéssel lehet elvetni, a terv módosításával. Ez ellen pedig a jövőbeni újpesti és főváros képviselők adott esetben újra felemelhetik szavukat.
 
                                                             ***
 
Lesz-e metró Káposztásmegyeren ?
 
Az Újpestért Egyesület az elmúlt években rendszeresen felemelte a szavát a 3-as metró vonalának Káposztásmegyerig történő meghosszabbításáért. Ennek érdekében képviselőink több alkalommal felszólaltak a Képviselő-testület ülésein és több határozati javaslatot is megfogalmaztunk, melyeket a képviselők nagy többséggel elfogadtak.
Az ügy előzményeihez tartozik, hogy még a ’80-as években az akkori állami és fővárosi tanácsi vezetők határozott ígéretet tettek arra, hogy a metró a káposztásmegyeri lakótelep építésének befejezéséig ki fog menni az új városrész széléig. Sok-sok ezer ember éppen ezen ígéretek hatására választotta Káposztásmegyert új otthonául. A lakások építése a 90-es évek legelején véglegesen befejeződött, de a metróépítés sajnálatos módon félbe maradt. A több tízezer káposztásmegyeri polgár azóta is hiába várja az ígéretek beteljesítését.
Budapest közlekedésének fejlesztése, a fejlesztési irányok meghatározása és a beruházások finanszírozása 1990 óta a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos döntési jogkörébe tartozik. A fővárosi vezetés azonban azóta semmiféle érdemi lépést nem tett a metró befejezése érdekében. Úgy látszik, Budapest számára nem fontos a káposztásmegyeriek közlekedési problémáinak megoldása. Itt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy 1998-ban a 14-es villamos vonalának meghosszabbítására is csak azért került sor, mert az Újpesti Önkormányzat ennek érdekében igen jelentős anyagi áldozatokat vállalt, holott az önkormányzati törvény értelmében a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztése, illetve a fejlesztés teljes költségeinek viselése a Fővárosi Önkormányzatra tartozott volna.
Számítások szerint a metró újpesti szakaszának meghosszabbítása mintegy tízmilliárdos nagyságrendű ráfordításból megvalósítható lenne. A metróalagút már korábban az Újpesti Uszodáig elkészült, így viszonylag kisebb terjedelmű mélyépítési munkákat kellene csak elvégezni, márcsak azért is, mert a szerelvények – az eredeti tervek szerint – a Vasútállomástól a felszínen járnának. Ezzel szemben a főváros a 4-es metró megépítésébe kezdett bele, melynek az első szakasza – annak ellenére, hogy mai állás szerint mintegy hatszázmilliárd forintba fog kerülni – lényegében Budapest közlekedési problémáinak megoldására nem is nagyon alkalmas. Az eredeti tervek szerint a 4-es metrónak Rákospalotáig kellett volna mennie, erről azonban a fővárosi vezetés ma már nem is beszél. Valószínűleg a palotaiak is arra a sorsra fognak jutni, mint a káposztásmegyeriek, évtizedekig várhatnak a metróra. Sőt a főváros ma már az 5-ös metrót is tervezgeti, bár véleményünk szerint abból valószínűleg nem lesz semmi.
A Fővárosi Közgyűlés a közelmúltban tárgyalta azt az előterjesztést, amelyben Budapest közép- és hosszú távú közlekedés-fejlesztési terveit fogalmazták meg. Ebben eredetileg ugyan szerepelt a 3-as metró továbbépítésének előkészítése, de azt csak egy távoli, 2020-at követő, ennél pontosabban meg nem határozott időben tervezték megvalósítani. Véleményünk szerint egy ilyen bizonytalan, távoli időpont meghatározása azt eredményezte volna, hogy a fővárosi vezetőkben egyáltalán nem merül fel a befejezés gondolata, azt minden más beruházás megelőzte volna.
Újpest három fővárosi képviselője közül kettőnek – az Újpestért Egyesület által is támogatott – hatékony fellépésére azonban sikerült elérni, hogy a beruházás megkezdésének időpontját a Fővárosi Közgyűlés átsorolta a 2020 előtt megvalósítandó célkitűzések közé. Ugyan tudjuk, hogy ez az átsorolás még nem jelent semmiféle garanciát arra, hogy az építkezés ténylegesen meg is fog kezdődni, azonban az Újpestért Egyesület mindenképpen előrelépésnek ítéli meg ezt a döntést. A konkrétabb időpont meghatározása Újpest számára egy olyan hivatkozási alapot teremtett, amelynek révén a metróépítés ügyét mindenkor a politikai köztudatban lehet tartani.
Véleményünk szerint a metróépítés ügyét egyetlen párt, egyetlen politikai csoportosulás sem sajátíthatja ki magának, hiszen az valamennyi újpesti közös ügye. Reméljük, hogy a politikai erők a jövőben ebben a ténylegesen egész Újpestet érintő, egész Újpest javát szolgáló ügyben megtalálják a közös hangot és együttesen tudnak majd fellépni a Fővárosi Önkormányzat további pozitív döntéseinek elérése érdekében.
 
Dr. Kató Balázs
Újpestért Egyesület
frakcióvezetője
 
***
 

Megkérdeztük Szalkai Istvánt is, aki az újpesti érdekeket tartva fontosabbnak, eredeti döntése értelmében saját fővárosi frakciójával is szembe kellett (volna) mennie, hogy mondja el a véleményét a csapdahelyzetnek indult történtekről:

 
-Elnézést kérve, de már az első mondatban kiigazítanám: én nem értékelem csapdahelyzetként a történteket. Az ember nem lehet kettős személyiség, legalábbis nem egészséges a tudathasadás. A fővárosi közgyűlésben elfoglalt képviselői helyemet is Újpestnek köszönhetem, és ez nem kérdés, hogy milyen érdekeket kell képviselnem. Ki kell állnom a helyiek álláspontja mellett, mert minek vagyok akkor a pozíciómban? Legközelebb nem küldenek oda. Az újpesti önkormányzat testületi ülésén szó nélkül vállaltam, hogy a fővárosi szavazáskor mindkét képviselőtársammal a metró mellett foglalunk állást, még akkor is, ha a politika „különös bájának” köszönhetően ez azt is jelentette akkor, hogy a fővárosi testületben a saját szocialista frakciómmal szemben kell szavaznom. Ez a ciklus segítette Újpestet az eddigi legtöbb fővárosi képviselőhöz. A sajátos erőviszonyoknak köszönhetően tény: ha hárman összefogunk, döntő erőt képezhetünk a határozathozatalnál.
Amikor az egyöntetű újpesti akarat döntött, hogy a fővárosi szavazásnál mindhárman igennel voksoljunk a Közlekedési Rendszerterv metrót érintő módosítására, még nem tudtam, hogy Hagyó főpolgármester-helyettes úr miként viszonyul az előterjesztéshez. A fővárosi szocialista frakciótársaimmal közöltem, hogy ígéretemhez híven ellenükben, de Újpest érdekéért kell, hogy megnyomjam a gombot. Nem volt ebből vita, mindannyian felelős politikusok, megértették. Az, hogy Hagyó Miklós a 2040-es időpont helyett „befogadta” a 2020-as módosítást, minden bizonnyal az észérveknek is köszönhető, hiszen illeszkedik a döntés az uniós pénzek felhasználhatóságának időpontjához is.
A metróval kapcsolatosan lényegében a rendszerváltás óta zajlik a vita, hiszen mit sem változott Újpest igénye a félbeszakadt fejlesztések iránt. Értetlenül állok a meglepő fordulat előtt, hogy Hock képviselőtársammal ketten szavaztunk csak igennel Újpestről, értetlenül és döbbenten, hiszen az előterjesztést az MDF mellett a Fidesz is kezdeményezte. De ilyen a politika: az ember néha saját magával is szembekerülhet.