Évszakokon átívelő koncert

  •  
  •  
  •  

Pénteken este az Újpesti Karácsonyi Vásár komolyzenei programjának nyitányát a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje jelentette. A karácsonyi fényben tündöklő Városháza tárt karokkal várta a közönséget. Örömteli eseményt ígérő, amikor a kiváló akusztikájú díszterem, ha egyetlen estére is, de koncertteremmé változik. A teltház, az újpesti komolyzene rajongók érdeklődése, a szeretetteljes fogadtatás előre borítékolható volt. Az önkormányzat valamint a MÁV zenekar több évre visszatekintő kapcsolatára, az egy évvel ezelőtti nagysikerű koncertre utalt a nézőket köszöntve Tóth Sándor, az Újpesti Sajtó Kft. ügyvezető igazgatója.

Újpest Önkormányzata hagyományosan a zenekar kiemelt támogatója. A kamarazenekar műsorszámainak ismertetésével szép koncertet, kellemes időtöltést ígért Tóth Sándor, s ezennel megnyitotta a komolyzenei koncertek sorát.

Lendvai Györgyöt, az alapítványi formában működő zenekar igazgatóját erről és az önkormányzattal lévő együttműködésről egyaránt kérdeztük.

– A MÁV Szimfonikus Zenekarnak kiemelt támogatója Újpest Önkormányzata, a közönség szinte házi zenekarként tartja számon és várja Önöket…
– Örömmel tölt el, hogy az újpesti közönség a karácsonyi ünnepek közeledtével számít koncertünkre. Számunkra is hagyományos, elmaradhatatlan program a téli városházi fellépés. Hazajárunk Újpestre, jó tartozni valahová. Egyaránt kötődünk a MÁV-hoz, és nagyon régóta az újpesti önkormányzathoz. A zenész életében fontosak a kapcsolódási pontok. Nagyra értékelem, hogy együttműködésünknek jövője is lesz.
– Milyen műsorral érkeztek?
– Mivel a díszterem befogadóképessége véges, a kamarazenekarral érkeztünk.  Idén a megszokottnál korábban köszöntött ránk az ünnepvárás időszaka, zenénkkel az évszakok változását követtük, őszből indultunk a tél felé. Leopold Mozart szimfóniája, a Vadászat még az őszt idézte, Vivaldi Négy Évszak című művéből az Ősz és a Tél a kiváló hegedűművész, egyben koncertmesterünk, Pilz János előadásában vitt minket közelebb az ünnepi varázslathoz.  Felcsendült Corelli Karácsonyi Concerto-ja, és hálásan fogadta advent idején a közönség Bach Air című gyönyörű zenéjét, amely a békére, nyugalomra a rohanó hétköznapokban megállásra, szünetre int bennünket.  Elmaradhatatlan műsorszámunk ilyenkor Pachelbel Kánon-ja.

Köszönjük a szeretetteljes fogadtatást!