Ez a látogatás is megért egy Havannát!

  •  
  •  
  •  

A február 16-i körúton gimnazisták csodálhatták meg az épületet.

Különleges élménnyel gazdagodtak a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 11. osztályos tanulói. A 36 fős csoport az Országház titkaiba nyert betekintést, a korábban a polgármester által elindított kezdeményezés révén, melynek keretében már lassan 600 újpesti lépte át az épület kapuját.

A hagyományos körút során az érdekes információkat tovább fűszerezte a koronaőrök őrségváltása, és az is, hogy a gyerekek az eddigi gyakorlattól eltérően nem a felső-, hanem az alsóházi, vagyis képviselőházi ülésterembe tekinthettek be, ami sokak számára ismerős volt a televíziós közvetítéseknek köszönhetően.

A látogatás végén az idegenvezető az előtérben lévő szivartartók kapcsán elmesélte, még Móricz idejéből való a mondás: “Megért egy Havannát!”. Ezt a bókot csak a kiváló szónokok, illetve beszédeik érdemelhették ki, melyek meghallgatása után a képviselők nem bánták meg, hogy szivarjuk időközben az előtérben végigégett.

Nos, ez a látogatás is megért egy Havannát!

(antosa)