„Ez a pillanat az enyém!” – Károlyis siker a szép beszéd ünnepén

  •  
  •  
  •  

Kiemelkedő eredményt ért el az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium egyik diákja a Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntőjében. Páncsity Panna 11.A osztályos tanuló Kazinczy-emlékérmet kapott a zsűritől.

A Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntőjét idén már 59. alkalommal rendezték meg. A versenynek ezúttal is Győr adott otthont. A rangos anyanyelvi megmérettetés három napon át zajlott két helyszínen, a győri Városháza dísztermében és a Kazinczy Gimnáziumban. A három kategóriában zajló döntőbe a Kárpát-medence minden szegletéből, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról is érkeztek diákok, több mint százan. A versenyzők szabadon választott és kötelező szöveget olvastak fel, valamit nyelvhelyességi írásbeli feladatot is megoldottak.
Páncsity Pannával, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 11.A osztályos diákjával, és felkészítő tanárával, Örményiné Farkas Andreával a verseny apropóján beszélgettünk. Kérdésünkre válaszolva Panna mesélt arról, hogy a sikerhez hosszú út vezetett, a döntőre hónapokig készült, s bár úgy érezte, jól sikerült minden feladatot teljesítenie, mégsem számított erre a kiváló eredményre.
Hosszú és fárasztó volt a verseny. Volt bennem versenydrukk, de ez inkább ösztönzőleg hatott rám. Amikor kiléptem a zsűri elé azt éreztem, hogy ez a pillanat csak az enyém, koncentráltam és mindent beleadtam. Mégis úgy gondoltam, hogy ez a verseny számomra arról szól, hogy tapasztalatot szerzek és egy óriási élménnyel leszek majd gazdagabb. Amikor a győri Városházán, az eredményhirdetésen meghallottam, hogy az én nevemet kezdik el mondani, az hihetetlen eufórikus élmény volt számomra, határtalan boldogságot éreztem.

A verseny végén, az ünnepélyes eredményhirdetésen összesen 20 gimnazista és 15 szakközépiskolás diák vehette át a legjobbaknak járó Kazinczy-emlékérmet. Köztük a károlyis Páncsity Panna. Felkészítő tanára, Örményiné Farkas Andrea is nagyon örült az egyedülálló eredmények, hiszen károlyis diák még nem részesült ilyen elismerésben a rangos anyanyelvi megmérettetésen. A pedagógus arról is beszélt, hogy reményei szerint a jövőben még több károlyis diák ér el hasonlóan kiemelkedő eredményt.
Az iskola életében ez a siker mérföldkő, hiszen Panna az első olyan gimnáziumi tanulónk, akinek a szép magyar beszédét Kazinczy-emlékéremmel ismerték el. Persze voltak már kiemelkedő eredményeink, például a hetedik-nyolcadik osztályosaink a balatonboglári regionális versenyen kiválóan szerepeltek. Iskolánk pedagógusai kiemelten fontosnak tartják a kulturált anyanyelvi megszólalást, a szép beszédet, a diákjaink pedig örömmel vesznek részt anyanyelvi megmérettetéseken, tehát van utánpótlás. Bízom benne, hogy a Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium tanulói a jövőben Pannához hasonlóan szép eredményeket érnek el.

A cél természetesen az, hogy a diákoknak a szép magyar beszéd ne csupán versenyfeladat legyen. De magának a versenynek is ez a küldetése: a szép, igényes magyar beszéd megóvása. Erről így nyilatkozott Örményiné Farkas Andrea:
A mai fiatalok nyelvhasználata sokkal lazább, kötetlenebb, de magyartanárként nem tudok elmenni amellett, ha valaki például rosszul használja a ragokat. Itt a Károlyiban mi arra készítjük fel a diákjainkat, hogy magabiztosan, határozottan, helyesen beszéljenek, és ennek hasznát veszik a mindennapokban is, többek között az érettségin, és minden bizonnyal majd az állásinterjúkon is.

Ha már állásinterjú, természetesen a jövőről is beszélgettünk Pannával. A terveit firtató kérdéseinkre azt mondta, hogy már kisiskolás tanulóként csodálta a televízióban dolgozókat, műsorvezetőket, riportereket, vonzotta az a pálya. Ez a versenyeredménye pedig megerősítette abban, hogy van helye ezen a területen, így elsősorban kommunikációs szakemberként, esetleg jogászként szeretne majd dolgozni az egyetem befejezése után.

Gratulálunk az eredményhez, és sok sikert kívánunk a tervek megvalósításához!