Ezért volt áramkimaradás ma több utcában

, , ,
  •  
  •  
  •  

Olvasóink jelzései után utánakérdeztünk, mi volt a hiba. Elhárították, de mást is kaptunk.

Amint több olvasónk is jelezte felénk, a mai nap délelőttjén áramkimaradás volt tapasztalható több újpesti utcában is, ráadásul ez egy jobban behatárolható területre esett. Kimaradás volt a Kassai, a Munkásotthon, a Rózsa és a Berda József utca több háztartásában is. Megkérdeztük az ELMŰ-t, mi okozta ezt.

Válaszában a cég megerősítette az áramkimaradások tényét. Patócs Renáta, a cég szóvivője megkeresésünkre úgy reagált: kábelhiba okozta a fennakadást, azonban azt is meg tudja erősíteni, hogy a cég dolgozóinak folyamatos és gyors munkájának köszönhetően a problémát elhárították, s minden érintett háztartásban újra van áram.

Válaszában hozzátette azt is, hogy Újpesten a következő hetekben többször kell majd áramkimaradásra számítani, ugyanis gallyazási munkák lesznek a kerületben. Patócs Renáta azt írta: a munkálatok előrehaladásáról folyamatosan tájékoztatni fogják a lakosságot, ahogy természetesen arról is, hogy éppen hol kell majd rövidebb áramkimaradásokra számítani.

Ehhez egyébként egy honlap is a rendelkezésre áll, ahol nyomon lehet követni a tervezett áramkimaradásokat: https://elmuemasz.hu/egyetemes-szolgaltatas/tudnivalok/hirek-aktualitasok/karbantartasok

A térképes keresőn kerületekre, utcákra is rá lehet keresni, így mindenki időben értesülhet az őt és lakhelyét éppen érintő változásokról.