Józsefvárosból – vagy, ahogy ők mondják, Yozsefvárosból – indult el Ricsipí és Qka MC, vagyis az Animal Cannibals 1989-ben. ’95-ben adták ki első lemezüket, végig rappelték a kilencvenes éveket, és az új évezredben is szövegelnek rendületlenül.
– Szeretjük a színpadon jól érezni magunkat, és hiszünk abban, hogy ha mi jól érezzük magunkat, akkor ez átragad a közönségre is. Vagyis visszakapjuk azt az energiát, amelyet a színpadra viszünk – mondja Qka MC.
Gyerekkoruk óta jó barátok, és ahogy a közös zenélést sem unták meg, úgy a barátságuk is töretlen.
– Szerencsére nagyon egy hullámhosszon vagyunk, ritka az olyan nap, hogy ne találkoznánk. De nem unjuk a közös zenélést, mert mindig van mondanivalónk a közönségnek, és folyton próbálunk újdonságokat kitalálni – teszi hozzá Ricsipí.
Ráadásul Qka MC biztosan tudja, hogy mikor sikerül jól egy koncertjük.
– Ha egy koncert után nem izzad a térdem, akkor rossz volt a buli. Szerencsére jobbára izzadni szokott.
És ha május 1-jén a Semsey parkban is izzad Qka MC térde a buli végén, akkor mindenki elmondhatja: „Ez itt a legnagyobb buli. Ezittaz.”
J.M.