Felállványozták az épület hátulját

  •  
  •  
  •  

Megkezdődött a szakrendelő energetikai korszerűsítése, az állványozás már javában folyik, az épülethez kapcsolt üzlethelyiségeket pedig a napokban bontották le.

Az energetikai munkálatok nyílászárócserét, világítás- és fűtéskorszerűsítést, és ezzel együtt a homlokzat teljes rendbetételét foglalják magukban. A rekonstrukció legnagyobb munkáira áprilisban írtak ki pályázatot, amely június közepén zárult le. A kerület a munkafolyamat költségeinek fedezésére uniós pályázaton nyert forrást.

Mint ismert, az Önkormányzat tavaly októberben vette saját kézbe az addig a fővároshoz tartozó rendkívül rossz állapotban lévő rendelőintézetet. Az épület 1950-ben készült el, az 1980-es évek óta pedig egyáltalán nem újították fel. A kerület vezetése az átvételt követően azonnal nekiállt a tatarozásnak, amely a mellékhelyiségek rendbetételével kezdődött. Azóta például új beteghívó rendszert szereltek fel, térfigyelő rendszert építettek ki a földszinten és a lépcsőházban, utóbbi hatékonyságát jól mutatja, hogy már a próbaidőszak alatt sikerült visszaszorítani vele a lopásokat és a rongálásokat.

A korszerűsítés befejezése után a szakrendelőben igénybe vehető szolgáltatások köre is bővül: a tervek szerint még az idei évben a rendelőbe költöztetik a Fóti úti tüdőszűrő állomást.

M. Orbán András

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;}