Felfedezni a Parlamentet

  •  
  •  
  •  

Immáron hagyományosnak tekinthető, hogy a nyári szünet kivételével minden hónapban újpesti gyerekek látogatnak el a Parlamentbe. Legutóbb a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola tanulói nyerhettek betekintést az Országház rejtelmeibe.

Még 2010-ben indult útjára az a nagy sikerű polgármesteri kezdeményezés, melynek köszönhetően egyre kevesebb az olyan újpesti, aki ne látta volna az Országházat belülről is. A havonta ismétlődő látogatáson ezúttal ötven pécsis diák vehetett részt.

A negyedikeseket a körút során a ház történetébe, érdekességeibe avatta be az idegenvezető. Kiderült például, hogy az Ország háza tizenkilenc esztendőn át épült, és az is, hogy negyven kilogramm arany díszíti a falakat, oszlopokat.

A következő országházi sétára egy hónap múlva kerül sor, ahol ismét ötven diák nyerhet betekintést a világ száz legszebb épülete között számon tartott Parlament csodáiba.

(antosa)