•  
  •  
  •  

Az elmúlt év kedvező tapasztalata alapján ORFK – Országos Baleset megelőzési Bizottság 2013. évre meghirdette a „Közlekedik a család” országos közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatát.

A közlekedési verseny célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét ráirányítsa a biztonságos, balesetmentes közlekedésre, és felhívja a figyelmet a szülői példamutató magatartás fontosságára.

A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, legalább két 6-18 év közötti gyereket nevelnek Továbbjutás esetén a csapat összetételén nem szabad változtatni!    

A Budapest IV. kerületi Rendőrkapitányság a „Közlekedik a család” kerületi verseny megrendezése érdekében közlekedésbiztonsági nyílt napot, selejtezőt tart 

2013. augusztus 03-án 09.00-12.00 óra között a Magyar Autóklub területén a Berda József utca 15. szám alatt. 

A versenyzőknek KRESZ tesztet kell kitölteni, illetve a gyerekek kerékpáros ügyességi versenyen vesznek részt.

Jelentkezni lehet e-mailben farkasdo@budapest.police.hu, vagy postai úton a IV. Rendőrkapitányság címén a 1042 Bp. Árpád út 87. szám alatt.

A nyílt napra Budapest Főváros Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség IV. kerületi kirendeltsége is meghívást kapott, amely mobil műszaki állomás kitelepülésével nyújt gyakorlati segítséget a családok gépjárműveinek műszaki állapotára vonatkozóan. 

A fővárosi döntőn elméleti és gyakorlati feladatot kell teljesíteni: 

Elméleti verseny: KRESZ tesztlap kitöltése

Gyakorlati verseny: autós és kerékpáros ügyességi feladatok

Autóval: érvényes „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező egyik családtag autójával vezetéstechnikai ügyességi pályán teljesíti a feladatot.
Kerékpárral: a gyermekek kerékpáros ügyességi feladatot teljesítenek

A család összesített eredményét a KRESZ elmélet az autós ügyességi feladat, valamint a kerékpáros ügyességi feladatra kapott pontok összessége adja. Azonos pontszám esetén a helyezési sorrendet a KRESZ elmélet pontszáma dönti el.

A legjobb eredményt elért I. – II. – III. helyezett családok díjazásban részesülnek. A fővárosi döntőn I. helyezést elért család képviseli Budapestet az országos döntőn. 

Az országos döntőt az ORFK – OBB 2013. szeptemberében Zsámbékon Driving Camp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai centrumban rendezi meg.