Ha a diákok még nem is, a felnőttek közül sokan már az iskolakezdésre készülnek. Így alábbi összeállításunkra gondoltban betesszük piros körbe a 18- as számot. Ám mindenképpen közérdekű, így nem bánnánk, ha a vakációzók is olvasnák: a tanítási szünetben gőzerővel folyik Újpest több oktatási-nevelési intézményében, továbbá bölcsődében a felújítás.
Augusztus 3-án, reggel a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium földszinti vizesblokkjának felújítást követő műszaki átadása történt meg. A tanárok, valamint a gimnazisták által használt három mosdó új csempét kapott, a lányok kétféle kékesszürke színűt, a fiúk bézs és karamell árnyalatút. Az új mosdók keverős csapteleppel egészültek ki és a megtörtént a WC tartályok és a pissoárok felszerelése is.
Mint ahogyan Hirmann László, a gimnázium igazgatója elmondta, az elmúlt hetekben az Erzsébet utcai épületszárny kis tornaterme is új festést kapott és további nyolc tanterem tisztasági festésére várják a mesterembereket, hogy a hagyományoknak megfelelően az új diákok, vagyis a három első, a három ötödik, továbbá a két 9. osztály tanulói kezdhessék frissen festett falak között a tanévet.
Az Angol Tagozatos Általános Iskolában Mező János igazgató szólt arról: a földszinten éppen mosdó felújítás folyik, nagy a sürgés-forgás. Az emeleten 3 tanterem és a zsibongó kapott, összesen tizenkét új nyílászárót. Itt a belső festés és a folyosó festése van még hátra.
bk