Felvidéki vendégek az akadémián

  •  
  •  
  •  

A sportot, azon belül is az asztaliteniszt kedvelő felvidéki gyerekek látogattak el Újpestre, a Gergely Gábor Asztalitenisz Akadémiára.

Egy kis községből, Nánáról érkezetek a vendégek, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy személyesen találkozzanak a világbajnokkal, esetleg még néhány labdamenetet is váltsanak vele.

– Ha pingpongról és a gyerekekről van szó, természetes, hogy szinte mindent vállalok. Külön öröm volt számomra, hogy a srácok tudták, hová jöttek és kivel találkoztak – mondta a vendéglátó világbajnok.

Persze, a pingpong sem maradt el, volt, aki ütögethetett a mesterrel – még a vendégek edzője is kipróbálta magát – és néhány játékos feladat is várt a gyerekekre.

Matuska Dénes, a nánai klub elnöke röviden így fogalmazott: köszönet a felejthetetlen élményért, a gyerekek nevében is.