Figyeljünk a négylábúakra!

  •  
  •  
  •  

Az ünnepek idején december 31-től január 6-ig megerősítve, több mentőautóval működik az Állatvédelmi Járőrszolgálat, amely a Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal vállvetve szervezi a szilveszteri időszakban bajba jutott állatok mentését.

– A hatályos állatvédelmi törvény előírja, hogy pirotechnikai eszközök alkalmazásának idejére az állatokat biztonságba kell helyezni, el kell zárni őket a veszélyforrásoktól – mondja Pataki Gábor, az Állatvédelmi Járőrszolgálat, egyben az Állatmentő Liga vezetője. Kiemeli, azért fontos ez az időszak, mert amíg az év többi időszaka csendes, ilyenkor több száz bejelentést kapnak, és idén is hasonló arányra számítanak. Éppen ezért december 31-én már délelőtt útnak indulnak és figyelmeztetik az állattartókat hogy az esti „petárdaszezon” idejére helyezzék biztonságba négylábú kedvenceiket.

Dr. Király Péter állatorvos, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója kiemeli: az Állatvédelmi Járőrszolgálattal vállvetve szervezik a szilveszteri időszakban bajba jutott állatok mentését. A Járőrszolgálat gyűjti be az elkószált állatokat, a Rex Állatsziget pedig ellátó és elhelyezési bázisul szolgál majd, ahol egy külön kennelsort tartanak fenn az ünnep áldozatainak. Dr. Király Péter a biztonságos elhelyezés mellett két dolgot is javasol. Kutyákba kötelező, macskákba pedig érdemes mikrochipet ültetni, aminek a segítségével az elveszett állat azonosítható.

–  Érzékeny állatok nyugtatására alkalmazzanak az állatorvosok által ajánlott állatgyógyászati készítményeket! Emberi nyugtatókkal viszont ne kísérletezzenek – figyelmeztet.

Ugyancsak hasznos tanácsokkal szolgál Dalia Szandra, a Kutyaguru vezetője. Szerinte a kutyákat 30-án és 31-én hosszú pórázon vezetve érdemes egy kiadós sétára vinni. 31-én az esti órákban már nem célszerű nyugtatni a négylábúakat, mert ellenkező hatást érhetünk el vele; ösztönösen elbújnak. Ha viszont valamelyik kutyát megviselik a hanghatások, érdemes enyhe nyugtatót kérni az állatorvostól. Ha kedvenceink mégis elszöknének, a járőrszolgálat két olyan speciális mentőautója is rója majd az utakat, amivel bármilyen állatot bárhonnan ki-, vagy meg tudnak menteni. Sőt, az éppen aktuális mentőakciót hamarosan online is lehet követni, ugyanis a mentőjárműveket kamerákkal szerelték fel. (Ezek segítségével egyébként a megmentett négylábúak állapota út közben is folyamatosan figyelemmel kísérhető.)

MOA