Még a tavalyinál is nagyobb érdeklődéssel várja a lakosság az idei zöldnövény akciót. Mintegy kétszázharmincan nyújtottak be igényt olyan növényekre, amelyek a jövőben Újpest közterületeit szépítik.
Lakóközösségek és egyének is pályázhattak a növényekre, ha vállalták, hogy az ültetést, locsolást és a későbbiekben a növény gondozását elvégzik. További feltétel volt, hogy a gazdag választékból minden növény közterületet ékesítsen.
– Az újpesti önkormányzat a növényakcióval a szűkös gazdasági helyzet idején is bizonyítani akarja, hogy a város szépítése kiemelt feladat – emelte ki lapunknak Rádi Attila alpolgármester. – A város vezetőinek szándéka széles körben egyezik a lakosság igényével és tenni akarásával, hiszen az akció keretében százak vesznek a kezükbe kerti szerszámot, hogy lakóhelyüket élő növényekkel díszítsék.
A választék rendkívül gazdag az idén is. Cserjék, talajtakarók és évelők, hagymások és gumósok illetve virágmagok várnak a szorgos kezű ültetőkre.
Az igények feldolgozása teljes erővel folyik a Polgármesteri Hivatalban, rövidesen értesül a lakosság a növények átvételének pontos időpontjáról.
nzs