Focióra iskolásoknak

  •  
  •  
  •  

Korán keltek az Újpest FC labdarúgói kedden reggel. Már fél nyolckor az öltözőben ültek, igaz ezúttal nem a Megyeri úti stadionban, hanem a Munkásotthon utcai Testnevelés Tagozatos Általános Iskolában. De, hogyan került Balajcza Szabolcs és Horváth Tamás, az Újpest két felnőtt kapusa a gyerekek közé a suliba?

Az újpesti labdarúgó szakosztály szervezési osztályának vezetője, Gyarmati Eszter és munkatársa, Jackwerth Attila fejéből pattant ki az ötlet, miszerint a futballisták valamennyi általános iskolába ellátogatnak, tartanak egy tesiórát, és ezzel népszerűsítik az újpesti focit. Ráadásul, tehetségeket is felfedezhetnek.
Első alkalommal a Testnevelés Tagozatos iskolába jöttek a fiúk, a második osztályosoknak rögtönöztek órát. Ezúttal nem a tagozatos diákok gyülekeztek a tornateremben, hanem, ahogyan a suliban mondják, a majdnem sportosok érkeztek.

– Jó lenne, ha otthon azt mondanák többen is az óránk után, hogy papa, sportolni szeretnék – mondta Horváth Tamás.

És, elkezdődött a tornaóra. Volt minden, bemelegítés, játékok, páros gyakorlatok és a végén, de csak a legvégén, egy kis foci is.

– Egyszer már voltam tanár bácsi – mondta Balajcza Szabolcs. – Igaz, akkor még kaposvári kapus voltam. Akkor is nagyon élveztem a dolgot, ma is nagyon jól mulattam. Ez egészen más, mint egy edzés, éppen ezért vettük játékosra az egészet.

Az óra nagyon hamar véget ért. A gyerekek kipirult arccal mondták is, bezzeg a számtan óra sokkal hosszabbnak tűnik. Vigasztalásképpen ajándékokkal lepték meg a gyerekeket. Valamennyien kaptak egy képet az focicsapatról, az osztály pedig egy igazi futball-labdával lett gazdagabb.  De a legboldogabb talán Madarász Attila volt, aki Balajcza Szabolcs kapuskesztyűjét kapta ajándékba.

(gergely gábor)