Fókuszban az egészség 1. rész

  •  
  •  
  •  

Szűrővizsgálatok, tanácsadások

Szombaton már kora reggel megkezdődtek az Újpesti Kerékpáros-és Futófesztivál eseményei, ám egészségünkért más módon is tehettünk. Az őszi sportfesztivál ideje alatt hagyományosan egészségvédelmi programokat kínált Újpest Önkormányzata és a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat a Karinthy Frigyes Művelődési Házban. A szervezők a véradókat is várták! Sőt, még nincs vége a napnak, még nem késő elmenni: 16 óráig véradásra és több mint egy tucatnyi szűrővizsgálatra van lehetőség!

Egészséges várakozással

Nem hiába nyitotta ki kapuit szombaton a művelődési ház, az iskolai „szárnyban” már korán reggel nagy volt a sürgés –forgás. Az osztálytermek, az irodák, és az orvosi szoba is laborrá, orvosi rendelővé változott. Több mint egy tucatnyi szűrővizsgálat szerepelt a kínálatban, és bizony többen három- négyféle tesztet, vizsgálatot is elvégeztettek állapotuk felmérésére.  Az aulában egészséges- és bio élelmiszerek kóstolója és vására, auravizsgálat vette kezdetét. Az  aprónépet kézműves foglalkozás várta.
A csontsűrűség vizsgálatra várakozó Péter Zsuzsanna nagyon találóan fogalmazott: családi napra ébredtünk, amíg a gyerekek a futó-és kerékpáros fesztiválon rajtolnak és mozgással őrzik fittségüket, addig a szülők állapotuk felmérésével foglalatoskodhatnak.  S mindezt kellemes légkörben tehetik. Ha marad a szép idő, délután a közelben zajló szüreti mulatság sem marad el- tudjuk meg a szombati nap előre tervezett programjait.

A prevenció az orvosnak is fontos

Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő, a Károlyi Kórház orvos-igazgatója , sebész főorvos a helyszínen üdvözölte az orvoskollégákat, védőnőket, egészségügyi munkatársakat,. Miként teremről teremre jártunk, elmondta: az egészségügyben dolgozók nem csupán ismerik a prevenció fontosságát, sokat is tesznek érte.
–Óriási praxissal, tapasztalattal rendelkezdő orvos- és egészségügyes  kollégák várják a szűrővizsgálatra az újpestieket , biztos vagyok  abban, hogy délutánig sok száz beteg adja majd egymásnak a kilincset- fogalmaz dr. Hollósi Antal.–Úgy gondolom, a kellemes környezet is vonzó, ráadásul kötetlenebb ilyenkor orvos és beteg kapcsolata. Mindannyian úgy vagyunk ezzel, ha időpontra sietünk egy rendelésre, van bennünk feszültség és félelem. Az ilyen és ehhez hasonló szűrővizsgálatok alkalmával azonban mélyebb beszélgetés kezdődik orvos és páciens között. S, ha az orvos további vizsgálatot, kezelést tanácsol, már bizalomra épülve történhet mindez- szögezi le.

Közös cél a szűrés

Majd arra terelődik a beszélgetés, hogy  másfél évtizedesnél és régebbi az önkormányzat által létrehozott egészségnap története:

–Az elmúlt több mint másfél évtizedben, minden egyes alkalommal népszerűek voltak az egészségnapok, szinte „kikövetelték” a betegek. Az önkormányzat sokat tett a prevenció érdekében, és a kormányzati törekvések is egybe csengenek ezzel- folytatja dr. Hollósi Antal. Milyen nagy sikere volt a nyáron útjára bocsátott szűrőbusznak, amely például balatoni strandokon nyújtott bőrgyógyászati szűrést – említi meg a népszerű kezdeményezést a politikus-főorvos. –Szabadság alatt 10-15 perce már sok embernek van , sőt kell, hogy legyen erre ideje. – emelte ki.

–    Az önkormányzati  egészségnapok töretlen népszerűségnek örvendenek és a betegségközpontú gondolkodás helyett  az egészségközpontú szemlélet kialakítását  ösztönzik. A szűrővizsgálatok segítségével pedig egy –egy betegség kezdeti stádiumban felismerhető, ami nagyban javítja a gyógyulás esélyeit. – szögezi le a sebész főorvos. –Nagyon jó dolognak tartom, hogy a hagyományos orvoslással a természetgyógyászat–nyújtotta előnyök is megférnek együtt, sőt jól kiegészítik egymást- hívja fel a figyelmet. –S nem mellékes szempont, hogy amíg a középkorú és az idősebb generáció itt vár a vizsgálatra, a gyerekek és unokák pár méterre tőlünk már tudják is a sport, a futás, a kerékpározás egészségmegtartó hatását. Felnő egy generáció, amelynek már természetes eleme a mozgás, az egészséges életmód. Ezt segítjük a magunk lehetőségeivel- focipályák, műfüves sportpályák, vagy akár a nemsokára elkészülő uszoda megépítésével- fűzi hozzá dr. Hollósi Antal.

B. K.

( Folytatjuk az egészségnapi beszámolót )

Egészségvédelmi programok 16 óráig:

– vércukor-, koleszterin-, vérnyomás-, testsúly-, magasságmérés;
– szív- és érrendszeri betegségek megelőzése: szakorvosi, diétás tanácsadás;
– diabetológiai tanácsadás;
– allergiás, légúti betegségek kérdőíves előszűrése, tanácsadás;
– emésztőszervi betegségek szűrése, kérdőíves kikérdezés, tanácsadás;
– érszűkület-vizsgálat;
– csontsűrűség-vizsgálat;
– ultrahangvizsgálat;
– felnőttek részére komputeres szemvizsgálat;
– mozgásszervi, tartási rendellenességek megelőzése gyógytornával;
– bőrgyógyászati szűrővizsgálat;
– hallásvizsgálat;
– urológiai PSA- és helikobaktérium-szűrés;
– Családsegítő és Gyermekjóléti, Védőnői Szolgálat tanácsadása;
– Őszi Fény Gondozási Központ tájékoztatója, tanácsadása;
– Mozgássérült Egyesület tájékoztatója.

Egyéb programok a nap folyamán:

– véradás 10 órától 15 óráig;
– a Madarász Utcai Gyermekkórház Gyermekkor Alapítványának programja;
– kézműves-foglalkozások;
– egészséges életmódot elősegítő termékek bemutatója, árusítása;
– Mikola Péter gyermekműsora.

A rendezvény támogatói: Újpest Önkormányzata, Richter Gedeon Nyrt. A rendezvény szervezői: Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, Káposztásmegyeri Településrész Önkormányzat, Újpesti Kulturális Központ. Közreműködő partnerek: BFKH Budapest V. Kerületi Népegészségügyi Intézet, Károlyi-kórház, Újpesti Önkormányzat Szociális Intézménye, Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft., Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft., Rex Kutyaotthon Alapítvány.