Folytatódik a felújítás a Fóti úti suliban

  •  
  •  
  •  

A szeptembert már egy felújított épületben kezdhetik a Fóti úti suli diákjai. Tavaly megújult a fűtésrendszer, ebben az évben pedig kicserélik a nyílászárókat. Az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskolában folytatódik az energetikai korszerűsítés.

A tavaly elvégzett első ütem mintegy százmillió forintba került, kicserélték a csőhálózatot és a radiátorokat, a kazánházat pedig a pincébe telepítették.

A megvalósult beruházások révén mérséklődött a fűtéshez szükséges energia mennyisége. A korszerűsítéssel hosszútávon biztosítható az épületek energetikailag hatékonyabb üzemeltetése, ami együtt jár a fenntartási és működési költségek csökkenésével.

A 2014-ben elkezdett iskolafelújítási program, melyet az önkormányzat saját erőből, a Hajrá Újpest városfejlesztési program keretében indított el, idén pályázati forrással kibővülve folytatódik.

A beruházás következő üteme a nyílászárók cseréje és a külső hőszigetelés lesz, megújul a tetőszigetelés, és napelemeket is felszerelnek a következő tanév kezdetéig.

A fejlesztést az Újpesti Önkormányzat az Európai Unióval közösen valósítja meg.

Ú.N.

Önkormányzati segítség az iskolának

Bár törvény szerint már nem az önkormányzat felelős az iskolák fenntartásáért, a városvezetés kiemelt figyelmet fordít iskoláira, iskolásaira. Hol saját forrásból áldoz a korszerűsítésre, hol pályázati úton igyekszik minél több központi vagy uniós támogatást megszerezni erre a célra. Ennek az erőfeszítésnek egyik kiemelkedő sikere a most megítélt, közel negyedmilliárdos támogatás elnyerése, amellyel a Fóti úti iskolát korszerűsítik a nyári szünidő alatt.

Nyolc iskola újult meg Újpesten

Számos oktatási intézmény újult meg az elmúlt években Újpesten az önkormányzati forrásoknak, illetve a sikeres pályázatoknak köszönhetően. Az Új Széchenyi Terv, valamint a Hajrá Újpest városfejlesztési program nyolc újpesti iskola korszerűsítését tette lehetővé. Több tetőfelület kapott új szigetelést, megszépültek a homlokzatok, új nyílászárók, energiatakarékos lámpatestek és napelemek tették modernebbé, környezetkímélőbbé az iskolákat.