Folytatódik a főváros CT- és MR-programja

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A főváros és a kormány korábbi megállapodása értelmében a fővárosi és a kerületi önkormányzatok 5 év alatt 50 milliárd forintot fordíthatnak egészségügyi fejlesztésekre és képalkotó diagnosztikai vizsgálatok finanszírozására a központi költségvetésből – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A 2020 novemberében kapott 2 milliárd forintos állami támogatást a Fővárosi Önkormányzat

  • a képalkotó a diagnosztikai vizsgálatok számának növelésére, és ezzel együtt
  • a budapesti daganatgyanús betegek vizsgálati várólistájának csökkentésére költi.

Ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzat uniós közbeszerzési eljárást folytat le CT és MR diagnosztikai szolgáltatások beszerzésére.

A közlemény kiemeli, hogy az Eurostat adatai alapján, Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. Itthon ezek jelentik a második leggyakoribb halálozási okot.

A közbeszerzési eljárásra vonatkozó részletes adatok és elérhetőségek a Fővárosi Önkormányzat oldalán találhatók meg.