Folytatódik a karácsonyváró fieszta a Szent István téren

  •  
  •  
  •  

Fellobban a negyedik gyertya lángja is szombaton a Szent István téren álló adventi koszorún. A karácsonyváró időszak vége felé azonban nem csillapul a hangulat. Sőt. Valódi latin fergeteg vár az Újpesti Karácsonyi Vásár vendégeire.

Ahogy az megszokott, a hétvégi ünneplés már péntek este megkezdődik, méghozzá hagyományosan a komolyabb műfaj kedvelőinek. A Polgármesteri Hivatal dísztermében ugyanis este hatkor kezdi meg ingyenes koncertjét az Adorate kórus.

Másnap pedig bábosok, komédiások “lepik el” a fesztivált. Három színházi előadás is lesz ugyanis szombaton. Reggel 10.00 órától a MASZK Bábszínpad adja elő Betlehemi Történet-ét. Az előadást népdalok, régi egyházi dalok és Károli Gáspár Bibliafordításából vett részletek is színesítik.

Délután háromkor a Térszínház Karácsonyi Misztérium című előadását élvezhetik az érdeklődők. A Térszínház, amely magyar népi betlehemesekből és karácsonyi népénekekből szerkesztette játékát, már bemutatkozott korábban Újpesten, a Gyermeki örömök című rendezvényen is.

Délután négykor a bábjátékok szerelmesei, elsősorban a gyerekek kénytelenek lesznek átsétálni a közeli UGYIH-ba, ha meg akarják nézni a Bóbita Bábszínház Szivárványhinta című előadását. A programra az ingyenes regisztrációs jegyet korlátozott számban az Újpesti Ajándékboltban (Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház, István út 17-19.) lehet átvenni!

Eközben a Szent István téri nagyszínpadon, 16.00 órától zajlik majd az ünnepi egyházi műsor és a gyertyagyújtás. Az adventi koszorú utolsó gyertyájának meggyújtása alkalmából az újpesti baptista és evangélikus gyülekezetek várják egyházi műsorral, valamint rövid meditációra és az egyházi énekkar fellépésére a látogatókat.

A gyerekek számára ezúttal is lehetőség nyílik majd kézügyességük kipróbálására. A Városháza épületében ugyanis ezen a hétvégén is, a megszokott időben, reggel 9.00 és 12.00 óra között kézműves foglalkozások várják a kicsiket.

A könnyed adventi időszak és a hétvégi program lezárásaként a Fiesta együttes ad várhatóan igazán temperamentumos, latinz zenékkel ízesített kóstolót repertoárjából. A forró, trópusi hangulatú buli azért is különleges, mert a feloszlás előtt álló sikercsapat utolsó fellépéseinek egyike lesz. Könnyen lehet tehát, hogy aki ezt most kihagyja, soha többé nem láthatja élőben a Fiestát. A fiúk méltó búcsút ígérnek, már csak aközönségen múlik, hogy a Fiesta valódi fiesztát tudjon varázsolni a decemberi Újpestre.

A koncert előtt kerül sor a “Rajzolj nekünk karácsonyt!” című gyermekrajz pályázat eredményhirdetésére. A három kategóriában kiírt versenyben az óvodások, az alsó és a felsőtagozatosok vetélkednek. Szavazni december 16-án, 16.00 óráig lehet az elkészült pályaművekre.