Folytatódik az immunizálás

  •  
  •  
  •  

Március 28-ával megkezdődik a rókák veszettség elleni oltása-immunizálása. A vadon élő állatok által terjesztett veszettség az emberre is veszélyes, ezért a négylábúakat 1992 óta folyamatosan, évente oltják.

Ahol erre lehetőség van, légi úton szórják szét a védőoltást tartalmazó csalétkeket, ahol pedig ez nem lehetséges vagy veszélyes, ott kézzel helyezik ki azokat. Négyzetkilométerenként átlagosan húsz, csalétekbe rejtett vakcinát szórnak-raknak ki, kivéve a településeket, folyókat, tavakat, közutakat és vasútvonalakat.
A vakcinázás eredményeképpen tíz évvel ezelőtt a fertőzött állatok száma drasztikusan lecsökkent, azonban védekezésre továbbra is szükség van. Ez idén már megnövelt területen, mintegy 66 ezer négyzetkilométeren zajlik. Különös figyelmet fordítanak az országhatárokra, mert bár több szomszédos ország védekezik hasonló módszerrel, jelenleg – hozzánk hasonlóan – csak Ausztriában és Szlovákiában mondható nagyon alacsonynak a veszettség előfordulása.
A helyi vakcinázási kampány időpontja március 28-tól április 12-ig tart.

moa