Fontos: jön az óraátállítás!

  •  
  •  
  •  

Egy órával kevesebbet alszunk, de lehet, hogy most utoljára.

Március 28-án hajnalban indul a nyári időszámítás, mely során az óráinkat hajnali kettőről három órára kell előre állítani. Ez azt jelenti, hogy egy órával kevesebbet alszunk, de nem kizárt, hogy most utoljára kell ezt megtennünk – és az is igaz, hogy a mobiltelefonok és számítógépek maguktól is átállnak a nyári időre.

Az Európai Bizottság már hosszú évek óta gondolkodik azon, hogy eltörölje az óraátállítást, végül pedig az a döntésféle született, hogy a tagállamokra bízza, ki hogyan él a lehetőséggel. Hazánkban is több éve megy a vita erről, több alkalommal is tárgyalta a parlament a kérdést, ám végleges döntés vagy törvény mindeddig nem született.

Az óraátállításnak takarékossági okai is vannak: minden évben egy Eger méretű város áramfogyasztását spóroljuk meg ezzel. A pontos mértéket persze nem lehet teljes bizonyossággal kiszámítani, ehhez ugyanis az kellene, hogy minden óraátállításkor ugyanolyan időjárási és gazdasági tényezők legyenek éppen érvényben.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító közleménye úgy fogalmaz: a megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása kapcsán keletkezik. A nyári időszámítás kezelése a Mavir szempontjából nem jelent különösebb kihívást, az informatikai rendszerek automatikusan kezelik a márciusi és októberi váltásokat.

Más lenne ugyanakkor a helyzet, ha néhány EU-s ország kizárólag a nyári időszámítást használná, ugyanis bonyolult informatikai átállás kellene ahhoz, hogy például az egymással szomszédos államok áramellátása ne akadozzon, ha az egyik a nyári, a másik a téli időszámításban „ragad”.

, , ,