Főpolgármester-helyettesi látogatás

  •  
  •  
  •  

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a jelentős fővárosi beruházásokat érintő munkalátogatásai során Újpestre is ellátogatott, ahol a Főtér-program pillanatnyi helyzetéről, valamint Újpest és a főváros közötti kiemelt beruházások lehetőségeiről tárgyalt dr. Derce Tamás polgármesterrel és dr. Trippon Norbert alpolgármesterrel.

A főpolgármester-helyettes kiemelte az uniós pályázatok jelentőségét, ami többek között Újpestet is segítik a megújuló Főtér megvalósításában. Elismerően jellemezte Újpest dinamikus fejlődését, és a XXI. századhoz méltó beruházásokat, melyek kiemelt szerepet biztosítanak az észak-pesti régióban a városnak. Az uniós támogatások jelentőségére példaként hozta fel a napokban elfogadott javaslatát is, mely alapján döntött a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy uniós pályázati források segítségével Budapesten is kiépülhet a közösségi kerékpárkölcsönző-rendszer. A kerékpárkölcsönző használatával utazási idő takarítható meg, csökkenthető a környezetterhelés, így javulhat a fővárosi levegő minősége is. Egy közvélemény-kutatás szerint a rendszer támogatottsága 60 százalékos azoknak a fővárosiaknak a körében, akik szívesen kerékpároznak.
A tervezett rendszer sikeres működésére számos példát láthatunk a környező országokban: Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Belgiumban, vagy Spanyolországban évek óta használják, nem csak turisztikai célokra. A Budapesten kialakítandó hálózat célja, hogy a városközpontot érintő utazások egy része kerékpárral bonyolódjon, hiszen a kerékpáros közlekedés nemcsak környezetbarát, de használatával utazási idő takarítható meg, a levegőminőség pedig javulhat a csökkenő környezetterhelésből adódóan. Azzal, hogy a közösségi közlekedés alternatívájaként kiválthatók a csúcsidőn kívüli várakozási idők, javíthatja a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalát. A rendszer megvalósításának tervezett költsége 1,3 milliárd forint, amelyhez az önerő 420 millió. A pályázat tervezett benyújtási ideje 2009. június 10, a bírálat eredménye 2009 augusztusára várható.
Hagyó Miklósról köztudott, hogy megjárta a világ második legnagyobb zarándokútját, a legendás El Camino-t. Idén a Hunyadi-túrára készül:      
-Idén Erdélyben, Vajdahunyad és Csíksomlyó között – keresünk fel majd 600 km-es túra során több, a Hunyadiakhoz kötődő települést. Július 4-én – a nándorfehérvári csata kezdőnapján – indulunk. 30 napos túránk során átlagosan napi 20 km-t kívánunk megtenni, s egészen rövid, akár mindössze csak két település közötti szakaszokra is örömmel várjuk a csatlakozókat. Román, székely, szász és örmény gyökereit őrző településeken, görögkeleti (ortodox), református, lutheránus és katolikus vallási többségű területeken halad majd az utunk. Aki végigjárja velünk, személyesen is megbizonyosodhat arról, hogy ezek a kultúrák kölcsönösen megtermékenyítők voltak, jelentős értéket hoztak létre, nagy hatással voltak s maradtak egymásra. Ezt a ma nagyon is aktuális felismerést s a Kárpát-medence népeinek közeledését kívánjuk szolgálni nemzetközi részvételű túránkkal.