Forgalomba került a koronavírus elleni orosz vakcina

  •  
  •  
  •  

Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele – közölte az orosz egészségügyi minisztérium az MTI beszámolója szerint.

A tárca szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett oltóanyag az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) laboratóriumaiban sikeresen átesett a megfelelő minőségellenőrzésen. A minisztérium azt ígérte, hogy a vakcina hamarosan az ország régióiba is el fog jutni.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter hétfőn kiadott közleménye szerint az oltóanyag klinikai tesztelésének harmadik szakasza ezen a héten kezdődik meg a moszkvai poliklinikákon, 40 ezer önkéntes bevonásával. Az orosz főváros hétfőn arról adott ki tájékoztatást, hogy a kísérletben való részvételre mintegy 25 ezren jelentkeztek.

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5099-cel 1035789-re emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,2 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok, India és Brazília után.

Oroszországban augusztus elején jelentették be, hogy a világon elsőként sikerült vakcinát fejleszteniük a koronavírus ellen, amit nemcsak a WHO, de a világ tudósai is szkeptikusan, illetve felháborodva fogadtak, hiszen a szigorú engedélyeztetési eljárásokat megkerülve vezetik be az oltóanyagot.

, , , , ,