Forró hangulat szúnyogokkal

  •  
  •  
  •  

Dodgem, körhinta, sörsátor, igazi forró nyári este, vásári hangulatú gyerekműsor, gólyalábasok, tűzugrás, fergeteges bulihangulatot generáló zenekar… és sajnos a koraesti gyérítés ellenére sok-sok szúnyog. Röviden talán így lehetne megvonni a Szent Iván-éji Vigadalom idei mérlegét.

Igazi forró, nyári hangulatú estét tölthettek el a káposztásmegyeriek tegnap este a Bőröndös utcai, szabad, parkos területen. A 17 órai kezdésre már minden készen állt az esti Szent Iván-éji vigadalomra. A felnőtteket hatalmas sörsátor, különleges, ínyenceknek való sörök, a kisebbeket kézműves pavilon, dodgem, körhinta, pónilovaglás várta. A nagy hőségben csak úgy folyt a sör-bor!   

A Bananas zenekar 7 óra tájban perdült színpadra. Régi diszkó slágereket mai feldolgozásokkal elegyítő műsorukkal néhány perc alatt sikerült a hangulatot tovább forrósítaniuk: igazi házibuli-hangulatot varázsoltak a lakótelep közepére.

Műsoruk első felvonását követően Hollósi Antal, országgyűlési képviselő szólt az egybegyűltekhez.

– Szent Iván éj egy olyan este, amikor bármit lehet kívánni. Azt kérném Önöktől, hogy a kívánságlistára vegyék fel azt a gondolatot is, hogy végre kapjuk vissza a Tungsram strandot! Hátha ez a mágikus erő is segít – kérte a képviselő az ünneplőktől. Hozzátette: megígérheti mindenkinek, hogy az ügy nem fog ezen a szinten megállni, az önkormányzat ismételten megkeresi majd a jelenlegi tulajdonost és reméli, hogy a helyiek támogatásával biztosan sikerre viszik majd a kezdeményezést.

A Tungsram strand visszaszerzéséért indított harcba most beszállt Curtis és BLR a két újpesti rapper is, egy vadonatúj dallal. Vissza a Tungit, ez itt a Hőguta! Címmel elkészült legújabb nótájukat a Szent Iván-éji Vigadalom közönsége is meghallgathatta felvételről.

Az est a népi hagyományok jegyében folytatódott. Elsőként egy vérbő vásári komédiát láthattunk a Szent Iván-éji Hujákolók előadásában, amelyben az egyszerű parasztembertől kezdve a gólyalábas és tűzzsonglőr szereplőkön keresztül a mitikus sárkány és ördög szereplőkig mindenki megjelent. Végig kísérhettük Fenék Etel, a gonosz némber ármánykodásait, csodálkozhattunk Ambrus gazda és két gólyalábas fia: Tódor és Zsombor naivitásán.

A néphagyományok felelevenítését a Bem Néptáncegyüttes is folytatta. Diószegi László koreográfiája alapján készült műsorunkban a teljes tánccsoport, gyerekek, ifik és felnőttek is felvonultak. Az időközben fellobbanó tűz körül járták táncukat, míg végül közös körtáncban forrt össze a csapat.

A tűzugrás hagyománya szerint, ha ezen az estén a tűz felett átugrók kívánnak valamit, az Szent Iván-éj mágikus erejének köszönhetően teljesül. A szertartást a Bem Néptáncegyüttes tagjai mutatták be, de rövidesen csatlakoztak hozzájuk a nézők is. Nyolcéves és nyolcvanéves egyaránt átszökkent a tűz fölött. Hogy kívánságuk teljesül-e, azt magunk is kíváncsian várjuk!

Sajnos a hatalmas árvíz miatt minden korábbinál több szúnyoggal találkozhatott mindenki az utóbbi napokban. A Szent Iván-éji Vigadalomnak otthont adó parkot is tömegesen szállták meg a kis vérszívók napnyugtát követően, annak ellenére, hogy éppen kora este történt meg az irtásuk. Mire az estet záró Bananas ismét színpadra került, már több kisgyerekes családot elüldözött a szúnyog invázió, ennek ellenére a hatalmas sátor még így is tele volt és elárulhatjuk, aki maradt nem bánta meg, hiszen felejthetetlen hangulatban búcsúztathatta az év legrövidebb éjszakáját.

G. R.