Főtér Építő Rendezvény

  •  
  •  
  •  

A 2009-es Újpesti Városnapok rendezvény-sorozatát egy méltán kiemelt figyelemmel kísért, örömteli esemény nyitotta meg a formálódó Főtéren. Augusztus 29-én délelőtt tíz órakor került sor a díszburkolat elhelyezésére mind jelképes, mind gyakorlatias formában egyaránt az újpesti városvezetés, egyházi vezetők, civilszervezetek és helyi polgárok nagy számú érdeklődése mellett.

Dr. Trippon Norbert alpolgármester ünnepi beszédét követően az első követ – melyre a jövőt üdvözlő gondolatait, valamint kézjegyét “hagyományozva” – dr. Derce Tamás polgármester helyezte el, miszerint: “Remélem ez is, mint az elődje, legalább 100 évig állni-feküdni fog..!” Őt követően szabadon bárki aláírhatott és elhelyezhetett egy-egy követ a “jövő számára fektetett úton”.
Az alábbiakban részletesen olvashatják a Főtér-program felelős alpolgármestere, dr. Trippon Norbert köszöntőjét.
 
“Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Megjelentek, Barátaim!
 
Engedjék meg, hogy külön is köszöntsem az újpesti egyházak és az újpesti civil szervezetek jelenlévő képviselőit is.
 
Tisztelt Jelenlévők!
A mai napon nemcsak szemtanúi lehetünk Újpest egy történelmi pillanatának, hanem a részesei is lehetünk annak. A mai napon a saját két kezünkkel vehetünk részt a Főtér lerakásában, a saját két kezünkkel helyezhetjük el az új kockaköveket.
 
Amióta áprilisban elkezdődött a Főtér építése, a Főtér ügye beszédtéma lett a hétköznapokban is. Nagyon sokan szurkoltak a sikernek, mások őszintén aggódtak, s meg kell, hogy valljam, jó szándékú kritikát is mondtak. Köszönjük nekik ez úton is.
 
S nagyon kevesen, de voltak olyanok is, akik vészmadárként károgtak és keringtek itt a tér felett. Ma már tudjuk – hangjukat a munkagépek dübörgése nyomta el.
 
Az elmúlt négy hónapban 1456 tonna építési törmeléket mozgattunk meg és szállítottunk el. Árkokat ástunk, 1300 folyóméter új vezetéket fektettünk le. Új parkolási rendet vezettünk be az újpesti piac vásárlóiért, új kaput terveztünk a piachoz, új épület, új passzázs épül a Főtéren. Tavasszal fákat és virágokat is ültetünk.
 
Tisztelt Újpestiek!
A Főtér megőrzi a százéves tradíciót: az újpesti Városházát, az Egek Királynéja templomot, a református templomot, az újpesti piacot, és a városalapító Károlyi szobrát. De megőrizhetünk, újra helyt adhatunk egy szobornak, mely korábban már itt állt a téren, évtizedeken keresztül.
 
1937 óta – még a tanácsrendszerben is – itt, a Főtéren állt Kocsis András alkotása, a Fájdalmas Anya szobra.  Ha ez a szobor részese a Főtér múltjának, miért ne lehetne részese a Főtér jövőjének is? Hiszem, hogy itt a helye. Ez a szobor, Kocsis András Fájdalmas Anya című alkotása az I. világháborút követő nemzeti tragédiának állít emléket. Közös nemzeti és ezért közös újpesti múltunk jelképe. Ez a szobor évtizedeken keresztül itt állt, álljon itt a jövőben is!
 
Tisztelt Jelenlévők!
A mai napon tehát nemcsak szemtanúi lehetünk Újpest egy történelmi pillanatának, hanem alakítói lehetünk annak, a saját kezünkkel rakhatjuk le az új köveket. A mai napon két futballpályányi terület burkolása történik meg az Önök jóvoltából. Ehhez jó munkát kívánok!
 
Köszönöm a figyelmet!”