Főzés után kóstolás

  •  
  •  
  •  

Szeptember 1-jén, szombaton reggel finom illatok jelzik majd a piacon, merre is vezessen az utunk az ételkóstoláshoz. Kóstolni és szavazni egyaránt lehet.

Az Újpesti Piac- és Vásárcsarnok immár ötödik alkalommal várja az újpestieket a hagyományos nyár végi lecsófesztiválra. A lecsó elkészítésére bárki vállalkozhatott, augusztus 28-ig gyűltek a nevezések a meghirdetett versenyre.

Az Újpesti Piac- és Vásárcsarnok Felügyelősége már javában készül a szombati fesztiválra.  Az elmúlt évinél többen, 12-en neveztek a versenyre. A versenykiírás szerint 3 kiló paprika jelenti az étel alapját, a többi hozzávalót ki-ki magától teszi hozzá. A tapasztalatok szerint rendkívül széles a közkedvelt nyári étel elkészítésének lehetséges variációja. A kulisszatitkokat szombaton 10 órától leshetjük el, kóstoló kíséretében. A nevezők között vannak visszatérő jelentkezők, akik ki nem hagynák ezt a főzési lehetőséget.

A számozott ételekre helyben lehet szavazni. Az eredményhirdetés később lesz. A díjakat – vándorserleget, kupákat, érmeket és okleveleket – egy hét múlva, pénteken osztja ki a versenyt meghirdető Piacfelügyelőség. Természetesen ők is beneveznek, de amennyiben lecsójuk helyezéshez juttatná őket, lemondanak a díjról. Már fair play-díjasok.