Fülön csípett kukaborogató

  •  
  •  
  •  

Ma hajnalban tetten értek egy szelektív hulladékgyűjtőket borogató férfit.
Nevezett K. Csaba aki a Petőfi utcában lakik és abból él, hogy végigjárja a
szelektív gyűjtőket és kiszedi a papírt, illetve amit gondol. Gépkocsija is
tele volt szeméttel, melyet a rendőrök lefoglaltak.

Információink szerint a férfi korábban dolgozott a közhasznúaknál is. A tettenéréskor a cselekményét elismerte. A Messer mögötti szelektívnél tűnt fel, amikor a felborított konténerből szedte ki a papírt.

Az elfogásban egyébként a Polgármesteri Hivatal egyik dolgozója is közreműködött. Az ő beszámolójából idézünk: “A Messer mögötti területen láttam meg az elkövetőt akit lefotóztam és értesítettem a rendőröket. Az illető persze nem marad egy helyben, hanem dolga végeztével továbbállt. Követtem a kocsiját, közben telefonon beszéltem az ügyeletes tiszttel, aki küldte a járőröket. A borogató egyenesen a lakásához hajtott. Itt értek utol bennünket a rendőrök és a járőrszolgálat.”

Feltehetően ugyanez az illető borogatja a Latabár Kálmán utcában is a gyűjtőt, mivel a lakásához elég közel van ez a hulladékudvar is. A rendőrök igazoltatták a férfit és feljelentették, majd lefoglalták tőle a szemetet. Rongálási kár nem történt, ennek a kukázási módszernek ugyanis épp az a lényege, hogy a felborított szelektív gyűjtőből kiszedik annak tartalmát, majd a tárolót visszaállítják a helyére, mintha mi sem történt volna. A borogatásra azért van szükség, mert a kuka az alján lévő fedeles nyíláson keresztül üríthető.