Füredi Rebeka bronzérmes az Európa-bajnokságon

  •  
  •  
  •  

Szófiában ismét a dobogóra állhatott az UTE taekwondósa. Füredi Rebeka az U21-es Európa-bajnokságon bronzérmet nyert a 67 kilogrammosok versenyében, s ezzel megismételte tavalyi bravúrját.

A korosztályos kontinensviadalon a magyar versenyzők a korábbi két ötödik hely mellé egy harmadikat is begyűjtöttek, külön öröm, hogy ez az újpesti lánynak sikerült.

Rebeka a görög Evgenia Szárri ellen kezdett és 3-0-val búcsúztatta ellenfelét. Ezután a szerb Irisz Jovics Vujakovics következett, akit a görögnél is magabiztosabban, 10-3-ra múlt felül. A nyolc közé jutásért a norvég Julie Eriksenen kellett átverekednie magát, és meg is tette, igaz egy nagyon szoros, kiélezett küzdelem után hirdették ki győzelmét. Az elődöntőben olasz ellenfelétől azonban vereséget szenvedett, és így nem jutott a fináléba. Ezzel együtt, Rebeka a magyar csapat legeredményesebb versenyzője lett.